Vezető hírek
Fischer-emléktársaság alakult
Megemlékezést szerveznek az Országépítő szoborhoz - Vigyáznak a szobrász köztéri munkáira
Mint azt Frimmel Gyula grafikusművész, a társaság egyik alapítója érdeklődésünkre elmondta: a nyár folyamán Matyovszky Márta (mint a Fischer-család régi barátja) kereste fel néhányukat azzal az ötlettel, hogy a szobrászművész munkásságára és emlékére jó volna valamilyen intenzívebb formában felhívni a figyelmet. Első körben az Eötvös közben álló Országépítő című, István királyt ábrázoló alkotás került szóba.
Fotó: Fischer György Emléktársaság
(A szobor állapotáról a szeptemberi közgyűlésen dr. Kocsis Gyula, az EZE önkormányzati képviselője érdeklődött. Mint arról lapunk is beszámolt, a műszaki szemle során megfelelőnek találták a szobrot, csupán a posztamens és a talapzat szorul kisebb felújításra, tisztításra.) A társaság ezen túlmenően Fischer György többi, Zala megyében található alkotásának sorsát is szeretné hasonló módon nyomon követni. De az is cél, hogy életművére – akár a meg nem valósult köztéri munkáira – és összességében a szellemi hagyatékára felhívják a figyelmet. Ennek apropóján szervezik meg november 5-én (születésnapján) az Eötvös közi gyertyás megemlékezést is. Az Országépítő szobor jól szimbolizálja azt, hogy valami először nem valósul meg ott, ahová tervezték, aztán máshol mégis felállításra kerül – fogalmazott Frimmel Gyula.
Hozzátette: nem hivatalosan bejegyzett egyesületként működnek (ez nem is fogalmazódott meg bennük), hanem afféle lelkes „akciócsoportként”. Mindenki csatlakozhat hozzájuk, aki tisztelte, szerette a szobrászművészt és alkotásait.
Grafika: Frimmel Gyula, Tóth Norbert
A társaság november 5-én, 18 órára az Országépítő szoborhoz (Eötvös köz) várja mindazokat, akik egy-egy mécsessel, vagy egy szál virággal szeretnének megemlékezni Fischer Györgyre, a szobor alkotójára. Beszédet Frimmel Gyula mond.
Az esemény mottója: Szívben béke, arcon maszk, termoszban meleg ital, kézben szál virág - és távolságtartás!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10