Vezető hírek
Egy tonnányi segítség a menhelyes állatoknak
A Fedor és a Miscan To által meghirdetett, interneten bonyolított közös akció júniusi nyertese a zalaegerszegi állatmenhely volt. A két cég célja, hogy Magyarország példát mutasson a gazdátlanul maradt állatok ellátása terén, mondta Éder Krisztina, a tápot felajánló vállalat képviselőjeként.
Az adományakció, annak az összefogásnak, jótékony hozzáállásnak újabb példája, mely jellemző a város lakosságára, mondta többek között Vadvári Tibor alpolgármester, utalva a városban már hagyományos egyéb jótékony megmozdulásokra. Egyben köszönetét fejezte ki az állatbarát szavazók közreműködésének a szép eredményért.
Abai Erika, a Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület operatív titkára hozzátette, nagy segítség ez az adomány számukra, hiszen folyamatosan étel hiánnyal küzdenek. A nyári időszakban a menzák bezárása miatt ez még fokozottabban érezhető. Kérdésünkre válaszolva még elmondta, a teltházzal működő menhelyen további gondot okoz a kolléga és szakember hiány. Mivel nincs karbantartójuk, a technikai nehézségeket nehezen tudják megoldani, például jelenleg is összeszerelésre vár egy kennel. Hozzátette még, a nyári időszakban általában kevesebb a sétáltatásban segítők száma, illetve az örökbefogadás is.
Ezeknek főként tavasszal van „szezonja”. Talán a problémát orvosolhatja, hogy nyáron hosszabbított nyitva tartással várják az állatbarátokat, péntektől vasárnapig este 6 óráig lehet látogatni, sétáltatni a kutyákat és a cicákat. Ez utóbbiak ellátásában segítség főleg a most elnyert alom, mely hőszigetelő tulajdonságát is ki tudják majd használni télen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10