Zalaegerszeg
Hegyi utakat újítottak fel
Az arányos városfejlesztés program keretében két útfelújítás fejeződött be Zalaegerszegen önkormányzati forrásból, ami a csácsi városrészben a Peteli-hegyi út egy szakaszát, valamint a gálafeji Cédrus utcát érintette. Ez utóbbi rekonstrukciójához az ott élők is hozzájárultak.

közélet
Szent István ünnepén
Zalaegerszegen augusztus 20-án a hagyományokhoz híven a Jézus Szíve ferences plébániatemplomban emlékeztek meg az államalapító Szent István királyról. Hálaadó szentmisével vette kezdetét a magyar állam ezeréves folytonosságának ünnepe, amelyen megáldották és megszegték az új kenyeret.

közélet
Róla írt rockoperával is felidézték alakját
Szent István nem egyszerűen államot, hanem keresztény magyar államot hozott létre, szerves részeként Európának. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere fogalmazott így első szent királyunk ünnepének előestjén a csácsi városrészben 21 évvel ezelőtt emelt szobránál.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Németh Roland régész (2), Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos (1), Kézilabda (13), Gázvezeték-rekonstrukció (4), Nemzetközi Szőlő Szaporítóanyag Termelői Konferencia és Kiállítás (1), Kanizsa Salsa (1), Állás Zala régióban (1), Pózvai nappali kórház (2), Évadnyitó (11), Kamaraest (3), Drónok kutatás-fejlesztése (1), 1956-os forradalom és szabadságharc (45), Plébánia-felújítás (4), VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztató (4), Böjti pince (2), Nagyrákos (2), Zenepavilon (25), Horváth László képzőművész (1), Történelmi-irodalmi séta (2), Zalakarosi Turisztikai Egyesület (18)