Zalaegerszeg

közélet
Jubileumi év sok programmal
Idén ünnepeljük Zalaegerszeg első írásos említésének (1247) 775. évfordulóját. Ebből az alkalomból egész éves rendezvénysorozatra készül a város. A részletekről Balaicz Zoltán tartott sajtótájékoztatót a Díszteremben.

köztér
Harmadik ütem a Kinizsi utcában
A Kinizsi utca újabb szakasza újulhat meg a páterdombi városrészben. A Holub és a Juhász Gyula utcák közötti részt érinti a rekonstrukció harmadik üteme, amely a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósul meg bruttó 88,4 millió forintból.

gazdaság
Megjelent a Zala megyei TOP 100
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zalai Hírlap és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kilencedik alkalommal jelentette meg a Zala megyei TOP 100 kiadványt, amely a megyei székhelyű vállalkozások rangsorát a 2020-ban elért nettó árbevétel alapján mutatja be.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Csipkeházak (1), Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise (1), Kemenceépítés (1), Kajaksziget (12), Czupi Magdolna polgármester (1), Kertvárosi Advent (4), Nők-Női jogok (1), Újévi Gála (4), Koós Réka (1), Zenekar (8), Bolyai János Általános Iskola (4), Alvászavarok (2), Gála Társastáncklub (6), Az államalapítás ünnepe (3), Nyári táborok a Balatoni Múzeumban (1), Bella Dániel elnök (1), Gyász (18), West of Balaton (1), Hevesi Sándor Művelődési Központ (4), Nemzeti összetartozás napja (13)