Zalaegerszeg

közélet
1848 üzenete: szabadság és megújulás
Tiszteljük a bátrakat, akik olyan Magyarországról álmodtak, mely nem idegen hatalmaknak alárendelt, hanem független és önálló nemzet – hangsúlyozta dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, kormánybiztos a Csány László téren tartott március 15-i ünnepségen.

Március 15. Zalaegerszegen
A hagyományokhoz híven idén is a Deák Ferenc téren és a Csány-szobornál zajlott a városi ünnepség. Az előbbi helyszínen Szilasi Gábor, az Új Nemzedék Zalaegerszegi Közösségi Tér szakmai vezetője, a Csány téren pedig dr. Palkovics László államtitkár mondott beszédet.
Közgyűlési döntésekről
Változik a szakképzési ösztöndíjrendszer, új megállapodás született. Ennek részleteiről beszélt elsőként a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
gazdaság
Tesztpálya okos gyorsforgalmi úttal
2019-re már teljes funkcionalitásában fog működni a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, mely a közúti tesztelés lehetőségének hazai és nemzetközi megoldásával része lesz egy „közép-európai tesztzónának”. Az R76-os gyorsforgalmi út éppen ez okból okos autóútként épül meg Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Honvéd Kaszinó - Nagykanizsa (51), beléptető zsilipkapu (1), Szabolcs Péter szobrászművész (25), Vállalkozói felajánlások (4), Deniz koncert (1), Szent József Közösségi Ház (1), Szüreti felvonulás (10), Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna (4), Padár (1), Charlie 70 (1), Hungarikumok (2), Biológiai terápia (1), Hévíz Bibó klub Filmvetítés (1), Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat (16), Cserbenhagyás (1), Sporthorgászati centrum (1), Kamaraest (3), Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (278), Elsősegélynyújtó verseny (4), Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (1)