Zalaegerszeg

kultúra
Közművelődés vs. digitális nemzedék?
A közművelődési ágazat egyik legnagyobb kihívása az, hogy meg tudják-e találni a hangot a fiatalabb korosztályokkal. Vagyis, hogy a szakma képes lesz-e arra, hogy megtanulja a „Z” és az „Alfa” generációk nyelvét?
Zebra terv a gyalogosok védelmében
Zebra terv elnevezéssel baleset-megelőzési akciót indított az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. Célja, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívja fel a figyelmet országszerte.

köztér
Ötven éves a Vásárcsarnok
Ötven éves Zalaegerszeg egyik emblematikus közösségi- és nem utolsó sorban kereskedelmi tere, a Vásárcsarnok. A piac fedett elárusítóhelye 1969. májusában készült el, a hivatalos átadásra június 13-án került sor.

gazdaság
Átadták a munkáshotelt Zalaegerszegen
Ma már a munkaerőhiány okoz gondot a foglalkoztatásban, ezért a kormány négy nagyobb területen kívánja feltárni a tartalékokat, fogalmazott Varga Mihály a 600 millió forintos költséggel az országban elsőként megépült munkáshotel átadásán, Zalaegerszegen.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vonderviszt Ferenc rektorhelyettes (1), Nyár (7), Balesetmegelőzés (11), Szent Imre Római Katolikus Templom (2), Góra Balázs (5), Göcsej Harci Túra (1), lakástűz (1), Pszichológia (44), Nguyen Tien Thuc, vietnami nagykövet (1), Jégpálya a Dísz téren (1), lovas fesztivál (2), A KIS GYUFAÁRUS LÁNY (1), Rendezvénytér (2), medence-felújítás (3), Dr Keresztes Zoltán (2), Csornai Premontrei Rend (2), Zimborás Béla igazgató-helyettes (2), Pálinkás Róbert elnök (1), Vadvári Tibor alpolgármester (20), BalatonArt (1)