Zala Megyei Népművészeti Egyesület
népies
Tűvel, fonallal, szívvel, lélekkel, 40 éve
Ünnepi alkalomra gyűltek össze a Zalaegerszegi Hímző Stúdió tagjai és vendégeik a Keresztury VMK-ban. A kézimunka csoport 40 éves fennállását, október ötödikéig látogatható kiállítással tették emlékezetessé.

népies
Jurta és pásztorművészet
Befejeződött a Gébárti Kézművesek Háza fejlesztése Zalaegerszegen, amellyel méltó helyre került a honfoglalás korát idéző, 1996-ban készített jurta. Az új, kör alakú süllyesztett építményben ugyancsak végleges helyet talált állandó kiállítás formájában Szelestey László néprajzkutató hagyatéka. A 135 millió forintos beruházás során a műhelysor is bővült egy emeleti szinttel.

népies
Hetés kincseiből nyílt tárlat
Hetési viseletek, szőttesek láthatók augusztus 4-ig a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a Zala Megyei Népművészeti Egyesület rendezésében. Az egyedi kultúrkincs több évtizede folyó értékmentő és visszatanító munkának köszönhetően van jelen még ma is.

népies
Fazekastalálkozó Gébárton
Tizenötödik alkalommal került megrendezésre a Zalaegerszegi Nemzetközi Fazekas, Keramikus Találkozó és Fesztivál. A Gébárti-tó partján megvalósuló esemény egy magyar-horvát projektnek köszönhetően vált határokon átívelővé; immár nemcsak a hazai, hanem a horvát fazekasok is bemutathatták portékáikat.
népies
Szaru és csont a tárgyalkotó népművészetben
Konferenciára, pályázati eredményhirdetésre és kiállításra invitált a Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége Zalaegerszegre, immár ötödik alkalommal. A kétévente rendezendő országos program az idén a ritkaságszámba menő szaru és a csont tárgyalkotó népművészetet helyezte a középpontba, az érdeklődést, fennmaradást segítő megújítási törekvésekkel.
Horvát-magyar közös projekt a Mura mentén
Határon átnyúló európai uniós pályázat adta lehetőségekkel élhet a következő másfél évben Zala megye és a Muravidék. A projekt fő célja egy új turisztikai útvonal kiépítése, népszerűsítése, mely a természetes anyagokat felhasználó kézműveseket köti össze a Mura két partján.
népies
Népművészet és reformáció
Regionális népművészeti kiállításnak ad otthont egy hónapon át a zalaegerszegi református templom Kálvin terme. A tárlat témája az 500 éves reformáció öröksége, mely a kézműves alkotásokban köszön vissza.

népies
Hálózatot épít a Hagyományok Háza
Országos bejelentést tett a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója Zalaegerszegen. A Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben megrendezett sajtótájékoztatón dr. Kelemen László, a fővárosi intézmény vezetője elmondta: egy állami támogatásnak köszönhetően a Hagyományok Háza megyei hálózatokat épít ki országszerte, sőt a határokon túl is.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Október 23. nemzeti ünnep (18), Vonyarcvashegy Unplugged tó (1), Babaváró Klub (3), Varga József polgármester (2), Vetítés (2), Szent György Lovagrend (1), STAND UP COMEDY (10), Bognárné Bengő Hajnalka irodavezető (1), Helikon Kórus (1), Gyenesdiás (179), Ispita Alapítvány (9), Újévi túra (2), Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára (1), filmvetítés (192), Bibó István Gimnázium (1), Júniális (2), Fonyadt Róbert polgármester (1), Bellus Attila (1), Dödöllefesztivál (2), Lord zenekar (8)
1-20 21-40