útfelújítás

köztér
Már aszfaltoznak a Toposháza utcában
Bazita városrész eddigi legnagyobb beruházásaként valósul meg a Toposháza utca rekonstrukciója, amelyre a Kovács Károly Városépítő Programból bruttó 250 millió forintot költ Zalaegerszeg önkormányzata. A kivitelezés a végéhez közeledik. Az augusztus 8-i sajtóbejárás idején már az aszfaltot terítették le az útburkolatra.

köztér
Útrekonstrukció a Gesztenyési utcában
A Gesztenyési utca burkolat-felújítási munkáit a Kovács Károly Városépítő Program keretéből bruttó 108,7 millió forintból finanszírozta Zalaegerszeg önkormányzata.

közélet
Közmű- és útfejlesztés a zalaegerszegi Ady utcában
Út- és közműfejlesztési munkák zajlanak az Ady utcában, melynek részleteiről Bali Zoltán alpolgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő tájékoztatta a sajtót.

köztér
Forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában
Zalaegerszegen a belváros egy újabb utcája újul meg hamarosan, hiszen 2023. augusztus 7-től, két szakaszban immár a befejező munkálatok kezdődnek, ezzel a végéhez közeledik az Ady utca felújítása.

köztér
Korszerűvé és biztonságossá vált
Elkészült a Lentikápolna és Zalabaksa közti, Kerkabarabáson átvezető út 2,4 kilométeres szakaszának rekonstrukciója. Több mint 500 millió forintos költségét a Területi Operatív Programból biztosította Magyar Közút Zrt. Zala Vármegyei Igazgatósága.
Rendezett utcakép jött létre
Befejeződött a Stadion utca 2-4. számú társasházak autóbusz-állomás felőli lakóútjának és parkolójának felújítása. A Kovács Károly Városépítő Program keretében bruttó közel 87,5 millió forintba kerülő rekonstrukciót az útburkolat jelentősen leromlott állapota indokolta.

köztér
Történetéhez méltó módon
A Kovács Károly Városépítő Programban egy újabb útépítési beruházás fejeződött be Zalaegerszegen. Megújult a József Attila utca, az egykori IV. Károly utca, amely két ikonikus épület miatt az egyik legjellegzetesebb területe mai napig a városnak.

köztér
Hidegremix-eljárásal erősítik meg alapját
A Gesztenyési utca repedezett, süllyedésekkel tarkított burkolata már csak helyenként látszik, hiszen egy speciális géppel megkezdték pályaszerkezete rétegeinek átkeverését és tömörítését, amely alapja lesz új, aszfaltos burkolatának.
A közművektől az útburkolatig
A Kovács Károly Városépítő Program egyik helyszíne volt a Pózva utca, amelynek rekonstrukcióját a Dr. Jancsó Benedek út és a Vasút utca között mintegy 712 méteren valósították meg. A kivitelezés érintette a Vasút utca 80 méter hosszúságú szakaszát is, ugyancsak teljes szélességben.

köztér
A falu elérhetőségét javítja
Átadták Zalaszentlászlón azt a másfél kilométeres útszakaszt, amit a Magyar Falu Útfejlesztési Programból támogatva újítottak fel. A kivitelezés nettó költsége 45,3 millió forint volt.

köztér
Átadták a Szenterzsébethegyi utat
Befejeződött a Szenterzsébethegy öreghegyi részére vezető út felújítása 2354 méteren. A 917 millió forintba kerülő beruházás Zalaegerszeg legnagyobb volumenű útfejlesztéseként valósult, amellett, hogy az ott élők régi vágya teljesült, hangzott el az átadási ünnepségen.

köztér
Költözik az "Önki" előtti buszmegálló
A közelmúltban megkezdődtek a zalaegerszegi Kosztolányi utca kétirányúsítását megelőző munkálatok. Jelenleg a régi közművek cseréje zajlik, új csapadékvíz-csatorna készül, tavasztól pedig a szennyvízkiváltást végzik el a szakemberek.

köztér
Faltól falig megszépült
Elkészült a Püspöki Grácián utca Gárdonyi Géza és a Dózsa György utcák közötti szakaszának rekonstrukciója. A munkálatok során az útburkolat mellett mindkét oldali járda újraaszfaltozása is megtörtént a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozva.

köztér
590 millió forint útra és közműre
Két jelentős összegű beruházás is zajlik Zalaegerszegen a Kovács Károly Városépítő Program keretében. A csácsi városrészben a Klapka György utcát újítják fel bruttó 225 millió forintból, míg a nyugati városrészben az Ebergényi utca ivóvíz- és szennyvíz-hálózatát korszerűsítik bruttó 365 millió forintból a Platán sor és az Akácfa sor között.

köztér
Útfelújítás, parkolóépítés
Újabb beruházások fejeződtek be a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozva Zalaegerszegen. Elkészült a kertvárosi Borostyán sor útburkolatának felújítása, valamint a Stadion utca 1. szám mellett 9 új parkolóhely létesítése.

közélet
Elkezdődött az Ady utca felújítása
Június végén elindult az Ady utca ivóvízvezetékének rekonstrukciója; jelenleg az Ady- Petőfi- és Eötvös utcai szakaszon folynak a munkálatok. A részletekről a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Bali Zoltán alpolgármester és dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő.
A közlekedésbiztonságot szolgálja
Zalalövőn átadták a Rákóczi utca egy szakaszát, amelynek felújítását a Magyar Falu Programon elnyert támogatásból és önerőből összesen 18,6 millió forintból valósította meg a város önkormányzata.

köztér
Harmadik ütem a Kinizsi utcában
A Kinizsi utca újabb szakasza újulhat meg a páterdombi városrészben. A Holub és a Juhász Gyula utcák közötti részt érinti a rekonstrukció harmadik üteme, amely a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósul meg bruttó 88,4 millió forintból.

köztér
Több mint egy milliárdos útfejlesztés
Felújítják a Kiskutasra vezető 7404-es számú mellékút 4,1 kilométeres szakaszát. A kivitelezés már 70 százalékos készültségen áll: az első kopóréteget már ráfektették az úttestre, amely mellett kimélyítették illetve betonlapokkal bélelték ki az árkokat. Ezzel párhuzamosan, a településen, a Fő utca elején is dolgoznak a csapadékvíz-elvezetés kialakításán. A két projekt értéke 1 milliárd 35 millió forint.

gazdaság
Munkába járás biztonságosan
Csesztregen állami, önkormányzati és magánberuházásnak köszönhetően biztonságossá vált a közlekedés a busszal, kerékpárral, gyalogosan és személyautóval munkába járók számára. Az ipari parkot is érintő főút felújítása, és az előtte lévő buszmegálló létesítése állami költségvetésből, a kerékpárút a Magyar Falu Programból, míg a 160 férőhelyes parkoló egy helyi foglalkoztató beruházásában valósult meg.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szabó Károly kancellár (4), Csapó Mária (1), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), energiatudatosság (6), Utcafesztivál (4), Zalavíz Zrt. (24), láthatóság (1), Sporthorgászati centrum (1), Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (3), Müller Imre (1), Levendula Ház (7), Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület (1), Iskolafejlesztések (5), Mindenki Karácsonya (4), Dr. Filep Bálint elnök (1), Bölcsődék napja (5), szorongás (1), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Belügyminisztérium (1), Nemesrádó (2)