Milejszeg

közélet
Milejszeg felújítaná templomát
Lelkünk hangjai címmel tartottak teltházas templomi koncertet Milejszeg 1792-ben, 231 évvel ezelőtt létesített templomában a hetedik Göcseji Dombérozó rendezvénysorozat keretében. Farkas Alexandra énekművész és Patai Rebeka orgonaművész előadásában Bach, Vivaldi, Händel, Mozart, Schubert remekei csendültek fel.

köztér
Megújult a faluház Milejszegen
Milejszeg önkormányzata tavaly adta be pályázatát a Magyar Falu programba, melyben 19,6 millió forint forrást nyert a faluház belső felújítására, amit konyhai eszközök beszerzésével nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmassá tettek. Kicserélték az épület összes nyílászáróját. A gázt bevezetve megoldották a fűtés korszerűsítését is. Az elavult cserépkályhák helyére minden helyiségbe radiátorok kerültek.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szeder-Kummer Mária (3), Göcsej (9), Prof. Dr. Bagdy Emőke (1), vígjáték (38), Élelmiszer-adomány (4), Szívünk Napja (4), WolfPack 2018 (1), Kanizsa Lovasklub (2), Termelők támogatása (1), Védőháló a családokért projekt (1), Horváth Jácint polgármester (1), Cser Gábor polgármester (1), Kerekes Endréné Radó Mária (1), ELTE BTK Régészettudományi Intézete (1), Mozgás (50), Művészeti fesztivál (2), Belső Gábor ügyvezető (1), Afrikai sertéspestis (1), Szabadulószoba (3), Zalaegerszeg Gazdaságfejlesztéséért Díj (1)