Közgyűlés

közélet
Gébárt jövőjéről is tárgyaltak
A Gébárti-tó szabadidős célú további fejlesztéséről, TOP-os összegek átcsoportosításáról, (melynek keretében indul a Gébárt 2-es program) szobrok állításáról, valamint közművek fejlesztéséről is szólt Balaicz Zoltán, Zeginfo címmel tartott közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján.

közélet
Kormánydöntés a Mindszenty-központ megépítéséről
Kormánydöntés értelmében idén 6 milliárd forint, jövőre pedig további 2 milliárd érkezik a Mindszenty Múzeum és Zarándokközpont megépítésére – hangzott el többek között az idei utolsó közgyűlés utáni sajtótájékoztatón.

közélet
A megyei közgyűlés alakuló üléséről
A Zala megyei Közgyűlés az elmúlt héten tartotta alakuló ülését, melyen először dr. Tuboly János, a Területi Választási Bizottság elnöke ismertette az október 13-án megtartott megyei önkormányzati választás eredményeit.

közélet
A közös nevező, hogy szeretünk itt élni
Zalaegerszegen, az ünnepélyes alakuló közgyűlésen először dr. Pápai Ferenc, a helyi választási bizottság elnöke tájékoztatta a képviselőket és a meghívott vendégeket az önkormányzati választás végleges eredményéről, majd a polgármester és a képviselőtestület tagjai letették az esküt. Ezt követően Balaicz Zoltán újraválasztott polgármester mondott köszönetet a bizalomért és a következő évek tennivalóiról beszélt. Mint mondta, ígérik, hogy megszolgálják a bizalmat.

közélet
Pártállástól függetlenül a városért
Átvehették megbízólevelüket a frissen megválasztott önkormányzati képviselők, és a polgármester.
Ismét Besenczi Árpád a színház igazgatója
Több intézményvezetői pályázatról is döntés született a városi közgyűlés múlt heti ülésén. A Hevesi Sándor Színház igazgatói posztjára ismét dr. Besenczi Árpádot választották.

közélet
Négycsillagos szálloda épül MMIK helyén
A városi közgyűlés módosította az idei évi költségvetési rendeletét, így 43 milliárdról 44,2 milliárdra emelkedett a főösszeg – fogalmazott a múlt heti képviselőtestületi ülés után tartott sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Visszakerül az államhoz az MMIK épülete
Az elmúlt heti közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be Balaicz Zoltán polgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatóján. Az MMIK épületének további sorsán kívül oktatási ügyek is szóba kerültek.

köztér
Állami tulajdonba kerülhet a volt Kaffka-kollégium
Már hosszú ideje üresen áll a zalaegerszegi volt Kaffka Margit leánykollégium több mint háromezer négyzetméteres épülete. Többször született döntés az értékesítéséről, de az eladási kísérletek sikertelenek voltak. A városi közgyűlés legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a Mártírok u. 5. számú ingatlant térítésmentesen állami tulajdonba adja. (A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. előtt már ismert e szándék.)
Szükség van hospice ellátásra
A zalaegerszegi közgyűlés múlt heti döntéseiről, azok hátteréről beszélt a testületi ülést követő sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.

zsibongó
Kárpátaljai magyar diákok Zalaszabarban
A Zala Megyei Közgyűlés immár negyedik alkalommal lát vendégül kárpátaljai magyar fiatalokat a Holnapocska táborban. Két turnusban ötven diák vendégeskedett Zalaszabarban. A település Zalakarostól tíz kilométerre helyezkedik el a Kis-Balaton lábánál.

kultúra
Az új teátrumi programról is tárgyaltak
Zalaegerszegen tartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Teátrumi Társaság. A Hevesi Sándor Színházban megrendezett eseményen a szakmai szervezet hatvanhárom tagszínházának, illetve két újonnan jelentkező intézménynek a képviselője vett részt.
Rekord-főösszeg, adományközpont
A képviselőtestület legutóbbi ülését követő, már hagyományos sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester a legfontosabb döntésekről számolt be. Elsőként az idei évi költségvetés első negyedéves módosításáról.
Zalaegerszegi döntések
Szakmai kérdésekre koncentrált a zalaegerszegi képviselőtestület legutóbbi ülésén – fogalmazott sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester, aki a közgyűlés legfontosabb döntéseiről adott tájékoztatást.

közélet
Közgyűlés után: az ellenzék fellebbez
A csütörtöki rendkívüli közgyűlés miatt tartott rendkívüli közös sajtótájékoztatót Kiss Ferenc, az MSZP és Paksy Zoltán az LMP képviselője.

közélet
Rekordösszegű költségvetés 2018-ban
Zalaegerszegen a rendszerváltozás óta, az idei évben fogadta el a képviselőtestület a legmagasabb költségvetési főösszeget, amely mintegy 37,23 milliárd forint – számolt be Balaicz Zoltán polgármester, a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.
LMP: akadozó állami fejlesztések
Idén sok örömteli fejlesztés indult el a városban, hiszen számos intézmény megújult és több beruházás is folyamatban van, azonban ezek mind európai uniós forrásokhoz kötődnek. Amiket tisztán hazai pénzekből, vagyis állami finanszírozásból kellene megvalósítani, azok sajnos akadoznak – fogalmazott közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján dr. Paksy Zoltán.

közélet
Adóváltozásokról és a lakásalap felhasználásáról is döntöttek
A városi közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester. A települési támogatásról és gyermekvédelmi ellátásról szóló rendelet módosításával kapcsolatban elmondta. bővült a temetési segélyre és a gyermekvédelmi étkeztetésre jogosultak köre. A déli iparterületen a településszerkezeti terv módosításának köszönhetően az ADA gyár egy tízezer négyzetméteres csarnok építésébe kezdhet tavasszal.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Művelődési Központ előtti szabadtéri szinpad (1), Emlékhely (6), Új kenyér (6), Gyenesdiás - J&A Kerámiaház (6), Bubits Tünde (52), dr. Magyar Károly, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke (4), Közönségtalálkozó (18), Kanász János polgármester (1), Tófeji Faluszépítő Egyesület (1), MÉZESKALÁCS KÉSZÍTŐ ÉS DÍSZÍTŐ TANFOLYAM (1), Mozifilm plakát vásár (1), Steven Dick nagykövet-helyettes (1), Erdei vasút (15), Andráshida (27), Hévíz, Piactér (7), Fotópályázat (13), ZALASZENTLÁSZLÓ (8), Zalacsány-Örvényeshegy (10), Folklór (6), Balatongyörök, Kossuth Lajos utca (52)