Káli Csaba

kultúra
Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok
1986-ban került sor az első zalai közgyűjteményi szakmai napokra, mely azóta is a megyében működő kulturális intézmények egyfajta seregszemléje. A legfrissebb kutatási eredményeket ismertető előadássorozatra kétévente kerül sor.

köztér
A kőtábla két oldala
Azt régóta tudjuk, hogy az éremnek két oldala van, azonban hogy alkalmanként egy emlékműnek is lehet, az a laikusok számára elég meglepő. Történészek számára már kevésbé, főleg ha az „előlapon” és a „hátlapon” két korszak szimbolikája jelenik meg.

egyszervolt
Tudományos konferencia az egykori városvezetőkről
Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából rendezett a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára az önkormányzattal közösen várostörténeti konferenciát.

egyszervolt
Évfordulók és évértékelés a levéltárban
A magyar kultúra napjához kapcsolódva rendezte meg hagyományos – immár 17. – évindító sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Zala Megyei Levéltára. Szó esett az előző év eredményeiről, az idei tervekről, ezenkívül a Zalai Gyűjtemény kiadványsorozat legújabb kötetét is bemutatták.

egyszervolt
Sztálinizáció, lakáshiány és nőügyek
A lakosságszám jelentősen nőtt; egy évtized alatt 13 ezerről 18-20 ezerre. Megváltozott a településkép, új városrészek alakultak. A gyárak, üzemek létesítésével pedig olyan termelési kultúra érkezett a városba, ami korábban nem volt ismert. Az 1950-es évekbeli Zalaegerszegen járunk, mely Káli Csaba szerint egy impulzív korszak volt a megyeszékhely életében.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Tuboly Andrea (17), V. Zalaegerszegi MobElitás (1), Tv-toronyfutás (1), Kanizsai Kulturális Központ (57), Geotermikus energia (1), Tűzzománc (3), HASTÁNCMARATON (1), Zalakarosi Turisztikai Egyesület (18), Különleges sportrelikviák (2), KutyAngyal Napközije (3), AVL járműmérnöki központ (1), Vujity Tvrtko (3), Gébárti Szabadidő Park (4), Szigliget túra (1), Egészségügyi alapszolgáltatások (7), Szakképzés (17), Göcseji Múzeum (432), Iharosberény (2), idősek klubja (1), Szent Mihály-domb - Vonyarcvashegy (12)