Kiss Ferenc MSZP
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részéről
2026-ban kormányváltást akarunk és rendszerváltást, de békében – mondta Hiller István az MSZP Országos Választmányának elnöke zalaegerszegi sajtótájékoztatóján dr. Fodor Csaba a párt zalai elnöke és Kiss Ferenc az Országos Választmány tagjának társaságában.

közélet
Huszonöt év képviselői munka
Jubilál Kiss Ferenc, a városi közgyűlés szocialista önkormányzati képviselője: 1994 óta dolgozik a képviselőtestületben, mint mondja munkáját szolgálatnak tekintette és csak Zalaegerszeg fejlődésének segítése volt a célja az elmúlt 25 évben.
Európa-nap az Európa téren
Az MSZP zalaegerszegi szervezete minden évben ünnepséget tart az Európa-téren az Európa-nap tiszteletére.
MSZP: nem személyeskednek
Megkezdte a jelöltállításhoz szükséges ajánlásgyűjtést az MSZP. A részletekről a párt zalaegerszegi szervezete a Dísz téren tartott kampányindító sajtótájékoztatót.
MSZP: Agymosás
Védjük meg településeinket címmel nyilatkozatot fogadott el a közgyűlés legutóbbi ülésén. Akitől pedig meg kell védeni Zalaegerszeget, az a 88 éves Soros György üzletember és az ő pénzén tanulók illetve hozzá köthető civil szervezetek – fogalmazott sajtótájékoztatóján Kiss Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hévíz története (1), Művelődési Központ Zalalövő (22), Útburkolat-helyreállítás (2), Agrárfejlesztés (5), Új mentőállomás (1), Da Bibere Zalai Borlovagrend (1), WHC Kft. (1), Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ (2), éjszakai fürdő party (2), Göcsej Rally (1), GébArt (27), ART UDVAR (5), Az év legjobb sportolói (2), Köztisztasági akció (2), Vuk István polgármester(1), Németh Lajos Miklós zenekarvezető (1), Belső Utak Iskolája (1), CinemaCity (16), Marihuána-termesztés (1), Elektromos buszok (6)