keszthely
Alzheimer Café Keszthelyen
Az Alzheimer café a demenciával élő személyek és hozzátartozóik részére és segítése céljából szervezett, oldott környezetben, rendszeres időközökben tartott találkozó, melyen szakember is megjelenik, a részvétel pedig önkéntes és kötöttségektől mentes. A Hollandiában 22 évvel ezelőtt megtartott első ilyen találkozó óta több országban már egész hálózattá alakult, fél évtizede hazánkban is elterjedőben van és mostantól Keszthelyen is elérhető lesz.
közélet
Elindult a szezon Keszthelyen
Keszthely város turisztikai szezonnyitó ünnepségét már hosszú ideje május 1-én, a munka ünnepével és az Európai Uniós csatlakozás évfordulójával együtt rendezik meg. A keszthelyi évadnyitó és majális helyszíneként ezúttal is a Balaton-partot jelölték ki, ahol koncertek, táncbemutatók, gyermekműsorok, utcabál is szórakoztatta a vendégeket. A Helka sétahajó fedélzetéről pedig idén is megkoszorúzták a Balatont.
Ideiglenes Kis-Balaton létesült
A Balaton magas vízállása és a viharos szél miatt április derekán kicsapódtak a hullámok a keszthelyi móló közvetlen közelében.

kultúra
Felbecsülhetetlen kincsekre bukkantak Keszthelyen
A közelmúltban Keszthelyen megtalált, felbecsülhetetlen értékű kincsleletet mutatta be közös sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc, keszthelyi polgármester, Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója, Redő Ferenc régész és Rejtő Gábor, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség keszthelyi elnöke.
nézőpont
„Nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával"
Gyöngyhajú lány, léggömböt tartó fiú, kánkánt járó fiatalasszony, sárkányt eregető gyermek és manó gyűjtemény is bemutatást nyert azon a keszthelyi Fejér György könyvtárban húsvét előtt rendezett kiállításon, amelyen Kuti Erzsébet Zsóka textilszobrász mutatta be harminc, különleges technikával készült alkotását.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
5 órai tea (1), Ghymes koncert (1), Törvényszék (50), dr. Mester László (1), Régészeti Esték (1), Hőség (4), Pummer Csaba rendőr alezredes (1), Zalakaros - Kertmozi (14), Óvodás bérletes előadások (1), Boldogasszony Kápolna (7), Betörés és lopás (1), Ady Endre utca 51 (1), Balogh Rudolf ügyvezető (1), Keszthelyi-hegység (19), 100 Tagú Cigányzenekar (6), Müller Róbert (2), Tolvaj Márta egyesületi elnök (7), Csejtei Fém-Vill Kft. (1), Ipari park (2), Szőcs László polgármester (1)