keszthely

zsibongó
Telitöltött táborok a Balatoni Múzeumban
A Balatoni Múzeumot immár ötödik éve nem csupán gyűjteményeket bemutató intézményként, de a diákok körében rendkívül népszerű vakációs táborok helyszíneként is elismeri a szakma, a szülők és a gyerekek is – foglalta össze Németh Péter múzeumpedagógus, aki felelevenítette a kezdeteket.
Fejlesztések Keszthelyen
Manninger Jenő Zala-megye fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa Keszthely és környékének oktatással összefüggő pályázati sikereiről, Nagy Bálint keszthelyi alpolgármester pedig a sporthoz kapcsolódó helyi pályázati támogatásokról beszélt július elején a városi Fidesz-irodájában tartott közös sajtótájékoztatójukon.
Lipcsei fiatalok muzsikáltak
Klasszikus és filmzenei gyöngyszemekkel lépett a Balaton-part közönsége elé a németországi Lipcséből érkezett Johann Sebastian Bach Zeneiskola Ifjúsági Szimfonikus Zenekara, akik több száz, jobbára alkalmi érdeklődő előtt bizonyították, hogy nem csupán a német zenekari versengéseken állják meg kiválóan a helyüket.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pókaszepetk (1), DELTA zenekar (4), Németh Péter múzeumigazgató (1), Jutalmazás (2), Kaján Imre (20), Zalaegerszegi Televízió (6), Apáti Kovács Béla szerző (1), Gyenesi Lidóstrand (10), Futsal (6), falubuszok átadása (1), Angels Club & Bar (6), Fegyház (1), Gerincvédelem (1), Feketéné Bokor Katalin (1), City Cooperation (1), Pummer Csaba rendőr alezredes (1), Csejtei Andrea ügyvezető (1), Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar (1), Nagyközség(1), Másodszor is célba érünk! (1)