Balatonmagyaród

köztér
Éjszakai túra, főzőverseny és vidámság
A hagyományokhoz híven a Szúnyogokkal táncoló elnevezésű éjszakai túrával vette kezdetét július utolsó péntekjén Bala-tonmagyaród kétnapos falunapja. A közösség ünnepe másnap teljesedett ki. A főzőversenyre jelentkező csapatok már reggel nekiálltak a munkának. Az önkormányzat stábja is főzött, hogy délre elkészüljön az ebéd, amelylyel mindenkit megvendégeltek. A színpadon egymást követték a fellépők, éjszakába nyúlóan.

interjú
Hagyomány és természeti értékek
Balatonmagyaród önkormányzata a folytatásban is kivételes természeti értékeire épít, amely törekvésben a helyi hagyományok megőrzése is nagy hangsúllyal szerepel. A tavaly őszi önkormányzati választás után felállt új képviselő-testületnek éppen ezért célja egy falutörténeti múzeum létrehozása. Erdős János polgármesterrel beszélgettünk minderről, aki az előző ciklusokban képviselőként tevékenykedett a faluért.

köztér
Rendezvénytérrel szépül Balatonmagyaród
Egy tetszetős faluközpont kialakításán dolgozik jelenleg Balatonmagyaród önkormányzata, az arra járók szemtanúi lehetnek egy fedett közösségi tér építésének a volt óvoda udvarán. A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban fekvő településen sorra újultak meg a közintézmények az elmúlt években, melyek összegzésére Kalász Mátyás polgármestert kértük.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ (2), Kondex Kupa (3), Háriné Molnár Ágnes (1), Thermal Hotel Balance (4), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), CSESZTREG (24), Sportcentrum avatása (3), Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika, Keszthely (3), Németh Péter múzeumigazgató-helyettes (1), Borsos Andrea reklámgrafikus (2), Népzene (31), Patent Security Zalaegerszeg (1), WorldSkill (1), ifjabb Buzánszky Jenő (1), Kárpát-medencei Mézfesztivál (2), szilveszteri futófesztivál (3), Túra (31), Spirit Pilates és Orientális Tánc Stúdió (1), Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár (46), Pál Feri (6)