átadás

oktató
A BGE a kutatás-fejlesztésben
Az innovációhoz nemcsak megfelelő környezetre és mérnökökre van szükség, hanem mások mellett közgazdászokra is – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) zalaegerszegi gazdálkodási karán közel egymilliárd forintból létesített Innovációs és Tudásközpont átadásán.

egyszervolt
42 fafaragó önzetlen alkotómunkája
A Dunántúl, Pest megye, Duna-Tisza köze, Dél-Alföld, Tiszántúl, Észak-Magyarország, Vajdaság és Erdély gazdag sírjel kultúrájáról árulkodik a Kárpát-medencei Tradicionális Fa Sírjelek Emlékparkja, amit október 3-án avattak fel Zalaegerszegen. A maga nemében egyedülálló létesítmény a Gébárti Kézműves Háza szomszédságában lévő kis erdő ölelésében kapott helyet.

gazdaság
A kutatás-fejlesztést és az innovációt erősíti
A magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítésére a 2020-as állami költségvetésben 165 milliárd forintot szán a kormány, vagyis 32 milliárddal többet, mint az előző évben – emelte ki az innovációs és technológiai miniszter a magántőkéből felépült a ZalaZONE Kutatási és Technológiai Központ avatásán, Zalaegerszegen. Az ünnepségen elhangzott, hogy a zalai megyeszékhelyen létesül a második Science Park az országban.

gazdaság
Monarchiabeli pogácsát gyártanak majd
Felépült a Zalaco Sütőipari Zrt. második csarnoka az északi ipari parkban. A csomagolt, fagyaszott pékárut és cukrásztermékeket előállító új üzem 4 milliárdos beruházásához a magyar kormány 836 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, a cég pedig 150 új munkahely megteremtését vállalta.

közélet
Jelképe a kereszténységnek és a magyarságnak
Makovecz Imre tervei alapján építették fel a Boldogasszony Kápolnát Zalaegerszegen, a Gébárti-tó partján, amit augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján adtak át ünnepélyesen. Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékező szentmisét Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, Kiss-Rigó László celebrálta.

gazdaság
Tisztán, a Nap energiájával
Söjtörön 3,1 MW-os teljesítményű naperőművet adtak át június 26-án. A legtermészetesebb energiaforrást hasznosító erőmű építésének költsége meghaladta az 1,3 milliárd forintot.

gazdaság
Első jegy a digitális gazdaság felé
Ezzel a beruházással megváltottuk az első jegyet a digitális gazdaság és a jövő felé, hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a 45 milliárd forintos költséggel 265 hektáros területen épülő, európai szinten is egyedülálló, a hagyományos mellet az elektromos, és az önvezető gépjárművek tesztelését, kutatás-fejlesztését lehetővé tevő zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének ünnepélyes átadásán.

zsibongó
Kétkerekű diáknap a Landorhegyiben
Kerékpáros KRESZ-versenynek adott helyet a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola. A diák-hatalomátvétel köré szervezett napot emellett a Zalaegerszegi Kerékpáros SE versenyzőinek bemutatója, együttműködési megállapodás átadása, valamint az udvaron létesített kerékpártároló felavatása színesítette.

gazdaság
Átadták a munkáshotelt Zalaegerszegen
Ma már a munkaerőhiány okoz gondot a foglalkoztatásban, ezért a kormány négy nagyobb területen kívánja feltárni a tartalékokat, fogalmazott Varga Mihály a 600 millió forintos költséggel az országban elsőként megépült munkáshotel átadásán, Zalaegerszegen.

közélet
Átadták az új kardiológiai és szívsebészeti centrumot
Új egészségkultúrát szeretnének Magyarországon megvalósítani, ami elsősorban a megelőzésére, a betegségek elkerülésére, az egészségben töltött évek meghosszabbítására támaszkodik – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház új Kardiológiai és Szívsebészeti Centrumának átadásán.

közélet
Három fekvőbeteg osztály költözik be
Befejeződött a zöld épület rekonstrukciója a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban. Az intézmény a mintegy 2,3 milliárd forintos beruházás által egy nagyon modern új szárnnyal bővült, mely F-épület elnevezést kapott.

köztér
Ifjúsági klub, közpark és felújított emlékmű
Könyvtár, számítógépes terem és fitnesz szoba is rendelkezésre áll Zalacsány új ifjúsági klubjában. A volt idősek klubja épületének rekonstrukciójával kapott új funkciót az épület, melynek udvarában közparkot is létesített a település önkormányzata, melynek figyelme az itt álló első világháborús emlékmű felújítására is kiterjedt.

közélet
Megújult a Landorhegyi úti gyermekotthon
Közös felelősség az, miként alakul a gyermekotthoni ellátásban részesülő gyerekek jövője – fogalmazott a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság államtitkára a felújított zalaegerszegi gyermekotthon átadásán.

nézőpont
Javuljon az emberek egészségkultúrája
A lakosság egészségének javítását, egészségtudatos magatartásának fejlesztését jelölte ki feladatául a Zalaegerszeg Járási Egészségfejlesztési Iroda, mely márciusban kezdte meg működését a nővérszálló épületében. Azóta elkészült az utcafrontra nyíló új telephely, melyet ünnepélyesen is átadtak.

köztér
Fedett közösségi tér a kápolnakertben
Új fedett, faszerkezetű rendezvénytérrel gazdagodott a csácsi-hegyi kápolnakert. A helyiek által nyitott pajtának nevezett, közösségi célokat szolgáló létesítmény megépítése 16 és fél millió forintba került. A költséget a zalaegerszegi önkormányzat, a csácsbozsoki egyházközség és a civilek állták.

közélet
Megújult épületben a fogászat és a védőnői szolgálat
A fogorvosi ellátás és védőnői tanácsadás szempontjából nyolc, illetve négy település lakosságát érinti kedvezően az a beruházás, mely során Gelse önkormányzata felújította e két egészségügyi szolgáltatásnak helyet adó épületet.
Megszépült környezetben
Megújult a zalaegerszegi Petőfi utcai védőnőnői szolgálat, melynek nettó 12, 7 millió forintos beruházásával befejeződött a TOP-program az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztését szolgáló része, hangzott el az átadáson.

sport
Átadták lőteret, stílszerűen díszlövéssel
Zalaegerszegen ünnepélyesen átadták a mintegy 93 millió forintból megújult Ebergényi úti lőteret. Felújításához a legnagyobb összeget, 70 millió forintot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosította. A Magyar Sportlövők Szövetsége 10 millió, míg a város önkormányzata 13 millió forinttal járult hozzá a rekonstrukcióhoz.

gazdaság
Ne épüljön húszévente egy újabb domb!
A város által termelt kommunális hulladékot dolgozza fel új eljárásokkal a Zalaegerszegen létesített hulladékválogató üzem. A 3B Hungária Kft. és a Szabadics Zrt. kutatásfejlesztési projektjének célja a lerakóba kerülő hulladék mennyiségének minimalizálása, hangzott el az 1,4 milliárd forintból megépített üzem átadásán.
Átadták a Zalaegerszegi Adományközpontot
A városban olyan sok jólelkű ember él, kiknek adományai révén nemcsak a sorstársakat, de a szociális intézményekben élőket is tudják segíteni, fogalmazott a Zalaegerszegi Adományközpont átadásán – indokolva annak létrehozását – a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnöke.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Cserháti Zsuzsa emlékest (1), FUTÓFESZTIVÁL (2), Társasjáték (2), Csónakázó-tó - Nagykanizsa (3), Heidrich Balázs, a BGE rektora (1), Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupa (1), Zalaegerszegi Területi Vérellátó (2), Doktoranduszok Országos Szövetsége (2), Krioabláció (1), Időjárás-előrejelzés (4), Jótékonyság (78), természetfotó (10), Görgey Artúr (2), Autonóm közlekedés (2), Thermal Hotel Balance (4), Állandó kiállítás (5), MimikArt Galéria (8), Lakhegy (1), Tökfesztivál (8), Szabó Károly kancellár (4)