Adventi Koncert
hanghatás
Adventi Eszterhéj koncert Andráshidán
Az Eszterhéj Kamara Miniatűr adott koncertet december 8-án az andráshidai templomban. A helyi származású énekesnő, Karát Eszter az egyik alapítója az Eszterhéj zenekarnak, melynek trió formációját hallhatta most a közönség.
hanghatás
Adventi hangverseny a Liszt-iskolában
Hagyományos adventi koncertre várták két estén át a zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskolába a szülőket, hozzátartozókat és a vendégeket. December 3-án és 4-én is telt házas volt az intézmény lelátóval rendelkező tornaterme, ami egyben a hangversenyek, koncertek, nagyobb lélegzetű bemutatók, ünnepek helyszíne is.
hanghatás
Canterina adventi koncert a hangversenyteremben
Mindjárt az advent első napján, december elsején várta hagyományos koncertre a nézőket a Canterina Kamarakórus a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az idén az ünnepi műsort a nagykanizsai Farkas Ferenc Énekegyüttes vendégfellépésével adták elő.
hanghatás
Harminc éves a Canterina
Az idén 30 éves fennállását ünnepli a Canterina Kamarakórus. A jubileum megünnepléséhez méltó lehetőségek adódtak az év végén.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szabó Károly kancellár (4), Csapó Mária (1), Tematikus hétvégék, programok a Természet Házában (3), energiatudatosság (6), Utcafesztivál (4), Zalavíz Zrt. (24), láthatóság (1), Sporthorgászati centrum (1), Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (3), Müller Imre (1), Levendula Ház (7), Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület (1), Iskolafejlesztések (5), Mindenki Karácsonya (4), Dr. Filep Bálint elnök (1), Bölcsődék napja (5), szorongás (1), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Belügyminisztérium (1), Nemesrádó (2)
1-20 21-40