Keresztury Dezső VMK
kultúra
Programkavalkád a VMK intézményegységeiben
Az idei év fejlesztéseiről és főbb eseményeiről számolt be év eleji sajtótájékoztatóján a Keresztury VMK vezetése. Nemcsak a landorhegyi „anyaintézményben”, hanem az intézményegységhez tartozó többi helyszínen is változatos programokra készülhetnek az érdeklődők.

sport
Áramlatok, medúzák és fájdalmak
Ha nem vagy felkészülve arra, hogy otthagyd minden erődet, akkor ne csináld! Egy mondatba sűrítve ez az Ocean’s Seven alaptörvénye. A sportoló tudja, hogy fáj és rossz lesz, de ezért dolgozott.

közélet
A medencetér és az öltözők felújításáért
A zalaegerszegi Szent Rafael Kórház második alkalommal szervez jótékonysági gálaestet. A november 17-i program célja ezúttal is az adománygyűjtés a fizioterápiás medence rekonstrukciójához, ami a tavalyi első gálaest bevételének is köszönhetően december 3-án megkezdődhet. A kórház a medencetér és az öltözők felújítását is tervezi, melynek költségeihez a második jótékonysági esten remél hozzájárulásokat.

pódium
Törékeny nő, kemény kritikus, gondoskodó feleség
Egyszerre feleség, 20. századi modern, dolgozó nő, törékeny alkatú, ám kemény kritikus és érzékeny, lírai lélek. Valójában egy huszonéves csaj a harmincas évekből. Kávéházakba jár, írókkal diskurál, hülyül a haverokkal. És bele van zúgva Mikbe. Vagyis Radnóti Miklósba.

kultúra
Lidérces éjszakára készülnek
Október 31-én első alkalommal kerül megrendezésre a Keresztury Dezső VMK-ban a Lidérc Bál. A 18 éven felülieknek szóló rendezvényre Halloweenhez illő jelmezben várják az érdeklődőket, de néhány meglepetéssel is készülnek a szervezők.
Rövid hírek
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kalandtúra (1), Kozmetika (1), Wágner Andrea elnök (1), Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (3), Halis István Városi Könyvtár (33), NÉPMŰVÉSZET HETE (1), Művelődési Központ előtti szabadtéri szinpad (1), 175 éves jubileum (4), Játszótér (4), Állatvédelem (17), Sportgála (3), Magyar szablyavívás (1), Uzsonna Kommandó (2), Meditáció Maharishi Bhramananda Yogi (2), GIRO D'ITALIA (2), Koncertfilm (4), Formula Student East (4), Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola (2), STRANDKÉZILABDA TORNA (10), Zalaegerszeg Városi Modellező Klub (1)