Természeti sportok
Erős mezőny a szerdahelyi fogathajtó versenyen
- Írta: Polgár László
Ötvenhárom start, vagyis ennyi nevezés futott be az első szerdahelyi fogathajtó versenyre, mely debütálása mellett is remek versengést hozott.
A Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület nem véletlenül választotta helyszínéül a magyarszerdahelyi helyszínt, a szervezők kitettek magukért és a C-kategóriás fogathajtó versenyre a megyénken kívül még jó pár helyszínről – így a dunántúli megyékből, sőt, még az Alföldről is - érkeztek lovas fogatok és hajtóik. Az országos bajnokság pontgyűjtő fordulójában a kettesfogatok versengtek egymással a jól megszokottaknak megfelelően akadály-, illetve vadászhajtásban.
C kategóriás kettesfogathajtó-verseny, Magyarszerdahely, eredmények.
Akadályhajtás: 1. Szalár Róbert (Zalalövő és Környéke LSE), 2. Komálovics Ottó (Lukácsházi SE), 3. Horváth Rajmund (Marcali Város Szabadidő SE).
Vadászhajtás: 1. Geröly Tibor (Főnix LE), 2. Besze Károly (Jakabszállási Lovas SE), 3. Lócsi Miklós (Veszkényi Lovasegyesület).
Fotó: Pap Valentina
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10