Rövidhírek
ZTE FC – Kisvárda Master Good 0-0
ZTE: Demjén – Szépe (Németh E. 88. p.), Kálnoki-Kis, Bobál D., Gergényi – Szánthó, Sankovic, Favorov (Kovács 89. p.), Koszta (Tajti 46. p.) – Könyves (Babati 46. p.), Futács (Zimonyi 62. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Kisvárda: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni – Melnyik, Karabeljev (Zlicic 77. p.), Bumba, Ötvös (Navratil 46. p.), Sassá (Camaj 68. p.), Vinna (Jelena 68. p.). Vezetőedző: Supka Attila.
Hosszú idők után nézők előtt játszhatott a ZTE. A mérkőzés előtt már eldőlt, hogy gyakorlatilag bent marad az élvonalban a zalai csapat. Óvatosan kezdtek a csapatok, a védekezésen volt a hangsúly mindkét oldalon. A kapuk az első 45 perc során ritkán kerültek veszélybe. Mindössze egy kapura lövés volt a vendégek részéről. A második félidő elején jobban játszott a hazai csapat, helyzeteket nem sikerült kialakítania. A félő közepétől enyhe fölényben játszottak a vendégek, két helyzetet is kihagytak. Igaza hajrában Babati lőhetett volna győztes gólt, nem tette.
Felejthető mérkőzésen szerzett egy pontot a ZTE, ezzel matematikailag is megőrizte élvonalbeli tagságát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan