Rövidhírek
Zalaegerszeg: elfogadták a 2017-es költségvetést
Elmondta: az osztrák ADA cég folytatni kívánja a 2015-ben már megkezdett fejlesztését, újabb száz dolgozó számára kínálnak munkalehetőséget. Mivel azonban a bővítendő telek átnyúlik a szomszédos Bocfölde területére, ezért a két önkormányzat módosította a közigazgatási határt, és döntöttek a hathektáros terület Zalaegerszeghez történő átcsatolásáról. A fém megmunkálással foglalkozó Ulev-S Kft. egy 2700 négyzetméteres csarnokot szeretne építeni, mintegy 450 millió forintos beruházással, melynek következménye 50 dolgozó alkalmazása. A padlógyártással foglalkozó Timbertech Kft. egy 1800 négyzetméteres új üzemcsarnokkal kívánja bővíteni a tevékenységét az északi ipari parkban, újabb száz dolgozónak kínálva ezzel munkalehetőséget. Ez a beruházást a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. lebonyolításában valósul majd meg.
A 2016 évi költségvetésről a polgármester kifejtette: egy decemberi módosítás során, a TOP-os forrásoknak köszönhetően 25,8 milliárd forintos főösszeggel zárta az évet az önkormányzat. A 2017-es városi büdzsét a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legnagyobb, 24,7 milliárdos főösszegével fogadta el a közgyűlés. Balaicz Zoltán hozzátette: a TOP – programok megvalósulásának előrehaladtával év közben minden bizonnyal felfelé módosul a most elfogadott főösszeg. Az idei költségvetés stabil, egyensúlyban van, és érvényesülnek benne mindazok a kiadási tételek, melyeket útfejlesztésre, térfelújításra, sportfejlesztésre, intézmények fejlesztésére szán az önkormányzat.
A polgármester hozzátette: a költségvetésből 277 millió forintot fordítanak a város által működtetett intézmények 1200 dolgozójának esetében a minimálbér és a garantált bérminimum miatti emelésekre.
A Zalaegerszegi Turisztikai Hivatal és Információs Iroda vezetői posztjára ismét Pereszteginé Szabó Júliát nevezte ki a közgyűlés.
Az Arany Bárány melletti terület rendezéséről is döntött a képviselőtestület. A Bárány tömb – északról a Kazinczy tér, keletről a Széchenyi tér, nyugatról az Ady utca, délről az Iskolaköz által határolt terület – Zalaegerszeg legrégebbi beépített részei közé tartozik. A tömbről készült történeti-építésztörténeti áttekintés szerint bizonyos, hogy az ingatlan területén a Kazinczy tér és az Iskolaköz között az Arany Bárány nyugati oldalán gyalogosan mindig is lehetett járni. Az utca először az 1903-as utcatérképen került ábrázolásra.
A város célja a tömbbelső gyalogos közlekedésének elősegítése, a történelmi funkció megtartása, amely a rendezési tervben is megfogalmazásra került. A gyalogos átjárhatósághoz szükséges keresztmetszetet biztosítani kell – döntött a közgyűlés. Tehát a Kazinczy tér és az Iskolaköz között a gyalogos
Döntött a közgyűlés a környezetvédelmi alap 2017 évi felhasználásáról. A kijelölt projektek megvalósítására 11 millió 400 ezer forint áll rendelkezésre. A két legnagyobb tétel a vízvédelem, valamint a közterületek tisztasága, illegális hulladéklerakók felszámolása. Erre több mint 5,5 millió forint áll rendelkezésre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről