Rövidhírek
A gyermekosztály javára futottak
Azért nekik, mert az egyesület edzéseit nagyon sok gyermek látogatja, indokolta döntésüket Németh Gábor titkár a támogatás átadásával egybekötött sajtótájékoztatón. Természetesen felnőttek is részt vettek a jótékonysági futáson, melyet akadályok leküzdése tett érdekessé. Üzenetként pedig azt fogalmazták meg: lelj örömet a mozgásban, és kifejtetett energiáidat jó célra is fordíthatod. A nevezési díjakból összesen 150 ezer forint gyűlt össze, amit örömmel adnak át a gyermekosztálynak, emelte ki.
A program fővédnökeként Balaicz Zoltán polgármester az egyesület fiatal tagjainak tevékenységét méltatta. Mint mondta, sokat tesznek azért, hogy a gyerekeket, a fiatalokat, a felnőtteket és a családokat a mozgásban gazdag, egészséges életmód felé tereljék. Ebbe a sorba illeszkedik a Terepen Egerszegen elnevezésű jótékonysági akadályfutás. Az egyesület részt vett a Restart Fesztiválon is, a város számíthatott szakmai segítségükre a létesítendő alsóerdei sport és rekreációs központ eszközeinek kidolgozásában, említette meg többek között.
Dr. Halász Gabriella főigazgató azt mondta, a kórház olyan óriási nagyüzem, hogy nincs az a fillér, melynek ne lenne hasznos helye. Az eszközállomány javításáról, pótlásáról, új eszközök beszerzéséről ennél fogva folyamatosan gondoskodni kell. Rendkívül dicséretes, hogy az egyesület a jótékonyági akadályfutás megszervezésével közösségi felelősségükről, szolidaritásukról tettek tanúságot, melyet nagyon köszönnek, emelte ki.
Légzéskimaradást figyelő készüléket, lázmérőket és személymérlegeket szereznek be a 150 ezer forintból, fűzte hozzá dr. Gárdos László. A gyermekosztály főorvosa szintén kiemelte, hogy minden adománynak van helye az osztályon, továbbá az egyesület szerepét a mozgás, a sportolás megszerettetésében és a helyes életmód népszerűsítésében különösen a gyerekek körében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan