Rövidhírek
Volánbusz: több közvetlen autóbuszjárat is megszűnik Budapest és Zala megye között
A közlekedési cég Budapest és Zalaegerszeg, illetve Budapest és Nagykanizsa között a vasút igénybevételét ajánlja. A közvetlen távolsági autóbuszokkal Budapestről eddig elérhető Zala megyei településeket a vonatokhoz csatlakozó regionális autóbuszjáratokkal lehet elérni - derül ki a társaság közléséből.
A Volánbusz honlapja szerint megszűnik a Budapest-Zalakaros-Nagykanizsa, valamint a Budapest-Keszthely-Hévíz-Zalaegerszeg-Lenti vonal.
Új járatként a Budapest-Keszthely-Hévíz-Zalakaros-Nagykanizsa útvonalon indítanak járatot naponta kétszer mindkét irányba, ezekkel a Zala megyei fürdőhelyeket, illetve a Kis-Balaton körüli településeket (Alsópáhok, Sármellék, Zalavár, Zalaszabar, Nagyrada, Garabonc) lehet elérni - adta hírül az MTI.
Szintén új a Lenti-Zalaegerszeg-Keszthely-Balatonszentgyörgy közötti, vasúthoz csatlakozó autóbuszvonal, amellyel Balatonszentgyörgyön biztosítanak átszállást a kétóránként a budapesti Déli pályaudvar felől érkező, illetve oda induló vonatokhoz. Hasonló közlekedési lehetőséget kínál az ugyancsak újonnan induló Nagykanizsa-Zalakaros-Balatonszentgyörgy-Keszthely vonal, amely szintén Balatonszentgyörgyön csatlakozik a Budapest-Déli pályaudvar felől érkező, illetve oda induló vonatokhoz - olvasható a Volánbusz honlapján.
Forrás: MTI
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan