Rövidhírek
Városi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseket
A Vándor Vigadó Étterem 30 éves fennállásának alkalmából borversenyt szervez
Aztán 2016-ban már szinte minden városrészben voltak „boros találkozók”, ahol fehér- és vörösboraikat kóstoltatták a zsűrivel és az ott élőkkel a gazdák – emlékezett vissza a mostani borversenyt beharangozó sajtótájékoztatón Bödör Károly, a Vándor Vigadó tulajdonosa.
Szilasi Gábor, Bödör Károly és Kelemen Attila
Mint elhangzott, az önkormányzat támogatásával a Vándor Vigadó Étterem és Panzió 30 éves fennállásának alkalmából újból megrendezi a város közigazgatási területéhez tartozó szőlőkben termelt borok versenyét, melyek közül szakértő zsűri választja ki a legjobb fehér- és vörösborokat. Mivel kevesebb már a szőlőterület, a városkörnyékről is várják a bormintákat. Ezeket március 16-tól március 19-ig lehet leadni a Vándor Vigadóban, a nevezési díj bormintánként 500-500 forint. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, az oklevelek átadására március 30-án kerül sor.
Szilasi Gábor, a településrész önkormányzati képviselője és Kelemen Attila, a Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője is üdvözölte a Vándor Vigadó kezdeményezését, hangsúlyozva a rendezvény közösségépítő szerepét. Szó volt még a díjátadóhoz kapcsolódó kulturális programról is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről