Rövidhírek
Ügyvédje csalta el a pénzét
Pirger Csaba a vádiratban foglaltakról elmondta: az ügyvédet 2005-ben rendelte ki a zalalövői gyámhivatal egy asszony zárgondnokának. A férfi 2012-ig látta el az ez idő alatt bíróság által korlátozó gondokság alá is helyezett asszony képviseletét. A vád szerint az ügyvéd megtévesztette a gyámhivatalt azzal, hogy a gondjaira bízott asszony ingatlanjának karbantartására, szereléseire hivatkozva jelentős összegeket vett fel a nő számlájáról, de csak töredékét költötte el valójában a házra.
A jogász alkalmanként százezer forintokat vett fel különböző teendőkre hivatkozva, s a munkák elvégzését az ügyben másodrendű vádlottként szereplő asszony által készített fiktív számlákkal próbálta igazolni. A gondokság alatt álló asszonyt az évek során 2,7 millió forint kár érte. Az ügyvéd ellen a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása, a hamis számlákat kibocsátó társa ellen pedig ugyancsak hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan