Rövidhírek
Tungsram leépítések
A cég a koronavírus világjárvány és a nyomában érkező nemzetközi válság miatt az elmúlt két évben elveszítette megrendeléseinek 80 százalékát. Ezt tetézte a globális ellátási nehézségek kialakulása és az energiaárak világméretű drasztikus megugrása. A helyzet az orosz-ukrán háborúval tovább nehezedett, ráadásul néhány futó orosz projektet is le kellett idő előtt zárniuk.
Zala megyében két üzemet érint a leépítés, a zalaegerszegi és a nagykanizsai telephelyet. Zalaegerszegen jelenleg 295 fő dolgozik a Tungsramban, közülük 60 munkavállalót érint az elbocsájtás, négy ütemben, 2022 július és október között. (Nagykanizsán 700 dolgozó szerződését szüntetik meg).
A leépítésekkel kapcsolatban Balaicz Zoltán polgármester elmondta
- Fontosnak tartom, hogy a zalaegerszegi üzemben érintett dolgozók minél gyorsabban el tudjanak helyezkedni, hiszen ezeknek a családoknak a megélhetése is fontos a közösségünk számára. Felvettem a kapcsolatot több zalaegerszegi, a létszámát jelentősen bővíteni szándékozó vállalat vezetőjével és a kormányhivatal kormánymegbízottjával is. Ennek alapján a megkeresett cégek a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályát is bevonva meg fogják keresni mind a hatvan érintett dolgozót, konkrét állásajánlatot téve nekik.
A Tungsram zalaegerszegi üzeme mintegy 200 fős dolgozói létszámmal folytatja tovább a tevékenységét, reméljük a vállalat a továbbiakban már stabilan tud működni – fogalmazott a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről