Rövidhírek
Tíz emberrel egy pont
ZTE: Kovács Z. - Polényi, Nagy T., Devecseri, Fodor - Babati (Kovács Á. 75. p.), Patvaros, Hudák, Bedi - Vernes (Forgács 79. p.), Jelena (Lencsés 89. p.). Vezetőedző: Artner Tamás.
Az első negyedórában a hazaiak előtt adódtak kisebb helyzetek. A másik oldalon Jelena hagyta ki az első zalai lehetőséget. A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét oldalon akadtak lehetőségek, amelyek kimaradtak. Az első félidőben a Nyíregyház került többször helyzetbe, de a vendégek is szerezhettek volna gólt. Fordulás után Vernes került helyzetbe, de szerelték. Egyre nagyobb erővel támadott a hazai csapat, de a ZTE jól védekezett. A vendégek kontrázni próbáltak, kevés sikerrel. A találkozó hajrájában Devecseri megkapta második sárga lapját, amely pirosat ért. A tíz főre fogyatkozott ZTE ellen fölénybe került a hazai csapat, de a vendégek jól védekeztek. Egy kontra végén Bedi elöl tisztázott a hazaiak kapusa. A végére még maradt két Kovács bravúr és a gól nélküli döntetlen.
Az élcsoportban tanyázó Nyíregyházának méltó ellenfele volt a kiesés ellen harcoló ZTE. A kiállításig még benne volt a mérkőzésben, hogy akár nyerhet is. Utána már nem lehetett más célja, mint megőrizni az egy pontot, ami sikerült. A pontszerzése ellenére a ZTE továbbra is maradt a kieső helyen.
Értékelés:
Artner Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Azt kértem a fiúktól bátran játszanak. Kiegyenlített volt a mérkőzés. A kiállítás után nem lehetett más célunk megőrizni a döntetlent. Az élcsapatok ellen - Békéscsaba, Kisvárda, Nyíregyháza - pontokat szereztünk, ebből erőt meríthet csapatom a folytatásra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről