Rövidhírek
Tárgyalások Budapesten
Többek között egyeztetett a logisztikai- és vasúti infrastrukturális fejlesztések állami támogatásáról, a konténerterminál kialakításáról. Remélhetőleg az építkezés tavasszal elkezdődhet. Szó volt az egykori tisztiklub felújításáról, valamint az északi és déli ipari park további bővítésének kormányzati segítségéről.
Mint a polgármester Facebook-bejegyzésében írja, a nemzetközi gazdasági válsághelyzet miatt egyelőre halasztó kormánydöntés született, az M76-os gyorsforgalmi út továbbépítésének előmozdítását azonban maximálisan támogatja a miniszter.
Nagy Bálint közlekedési államtitkárral is egyeztetett Balaicz Zoltán. Mint fogalmazott, szó volt az állami tulajdonban lévő Szenterzsébethegyi út felújításának február végi befejezéséről, a 11 új elektromos autóbusz májusi érkezéséről, valamint a zalaegerszegi logisztikai- és vasúti infrastrukturális fejlesztésekről. Az államtitkár zalai országgyűlési képviselő, aki szerint is fontos az M76-os gyorsforgalmi út továbbépítése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan