Rövidhírek
Szerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat
Az IC-vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek
A tájékoztatás szerint az érintett térségben élők közlekedését ez idő alatt is maradéktalanul biztosítják az alábbiak szerint: a Veszprém—Ajka szakaszon autóbuszok közlekednek, míg az IC-vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek.
Képünk illusztráció (Forrás: ZalaMédia/Pánczél Petra)
A felújítás okairól úgy nyilatkoztak, hogy a rendszeres vágánydiagnosztikai vizsgálatok feltárták, hogy a 20-as számú Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszán a csapadékvíz elvezetése nem kielégítő, így a felgyülemlett nedvesség alámossa a pályát. A vasúttársaság ezért a soron következő felújítási időszak kiemelt beruházásaként tervezett a mélyszivárgó építésével, a biztonságos közlekedés érdekében pedig ideiglenes sebességkorlátozást vezetett be az érintett szakaszon.
Az elmúlt napok esőzései nyomán végzett vizsgálatok ugyanakkor azt mutatták, hogy a pályaállapot romlása felgyorsult, így a felújítási munkálatokat is a lehető lerövidebb idő alatt elő kell készíteni és végre kell hajtani. Ez a lépés azonban sajnálatos módon együtt jár a vasúti forgalom kizárásával.
A vasúttársaság már korábban megindította a szükséges beszerzési eljárásokat, így már a jövő év legelején megindulhat a pályaszakasz felújítása - olvasható a közleményben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről