Rövidhírek
Új szennyvízcsatornát építenek a Kosztolányi utcában
Arnhoffer András, Galbavy Zoltán és Somlai Péter
A MÁV Zrt.-től és az üzletek tulajdonosaitól számos bejelentés érkezett a szennyvíz-elvezetéssel kapcsolatos problémák miatt. A Zalavíz Zrt. kivitelezésében zajló rekonstrukciót ez indokolta, ami november végére fejeződik be. A gépjárművezetők pedig jóval előtte, a tervek szerint november 11-ével visszakapják a parkolót, mondta Galbavy Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője.
Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a KEHOP-pályázat keretében 28 helyszínen valósulnak meg munkálatok a városban, amelyek közül ez az egyik. Az elavult szennyvízcsatorna újjáépítésének költsége bruttó 41,3 millió forint, amelynek 70 százaléka európai uniós támogatás, míg 30 százaléka az önkormányzat által biztosított önerő.
A Kosztolányi utcát érintő projekt során 161,2 méter gravitációs szennyvízcsatornát és 61 méter nyomóvezetéket építenek, valamint 10 aknát létesítenek. Ezen kívül kiépítenek egy házi beemelő aknát, amely a MÁV oktatási intézménye valamint az üzletek szennyvizét fogadja, ismertette a beruházás műszaki paramétereit Somlai Péter, a polgármesteri hivatal közmű- és mélyépítő szakreferense.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan