Rövidhírek
Sporthorgászcentrum nyílik
2019. január 17. csütörtök, 18:50
Szerző és fotó: Nemes Norbert
A főidény kezdetére egy vendégfogadásra is alkalmas tóparti horgászcentrummal lesz gazdagabb Keszthely – tudatta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amelynek egy hektáros vízparti telephelyén mintegy 300 millió forintból valósul meg a beruházás.
A cég régóta tervezte a Keszthelyi Sporthorgász Centrum létrehozását a néhai, mostanra kihasználatlanná lett keszthelyi halásztelepen. E helyen, két épületben, 16 komfortos lakosztályt építenek, ami a környék legvonzóbb horgászturisztikai bázisa lesz. A beruházásra a saját anyagi forráson túl az Agrárminisztériumtól kaptak anyagi támogatást, hogy április végére, vagy május elejére megnyílhasson a komplexum. Az építők már a belső munkálatoknál tartanak, és a jó idő beköszöntével megkezdődhet a tereprendezés, a növénytelepítés. A cég egyébként tervezi a kikötő teljes felújítását, továbbá az egykori jégverem átalakítását is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan