Rövidhírek
Sikerrel zárult Gellénházán a Magyar Falu Program
A 2019-től megjelenő Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. A program ezen felül kiemelt figyelmet fordít a megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására is.
Ennek a programnak a keretében valósította meg nagy sikerrel a Vajda József Népdalköri Egyesület a korábban említett pályázatát, amelynek a fő témája a hagyományápolás volt. A pályázat keretében az egyesület tagjai olyan népi programokat szerveztek, mint a hagyományos farsangi fánksütés, kenyérsütés, szüreti szokások, népdalköri esték vagy az arató bemutató. Az egyesület tagjai emellett részt vettek a balatonszárszói KÓTA Aranypáva népzenei minősítő versennyel egybekötött szakmai kiránduláson is.
Mint a tavalyi évben minden programot, úgy az egyesület programsorozatát is erősen befolyásolta a COVID vírus. Az eredeti szakmai tervtől némiképp eltérve, de a jogszabályokat és a megfelelő óvintézkedéseket betartva, összességében sikerült a pályázat eredeti céljait szem előtt tartva megtartani a programsorozatot.
Összesítve elmondható, hogy a rendezvények jó hangulatban teltek, amely során a résztvevők értékes tapasztalatokkal gyarapodhattak. Pozitívum volt, hogy a programsorozat során a jelenlévők végig igen aktívak voltak, amelynek köszönhetően egy kiváló közösség tudott kialakulni. Végül pedig fontos kiemelni, hogy az ilyen és ehhez hasonló események nagyon fontos részét képezik a falu kulturális életének, amelyhez a projekt nagyban hozzá tudott járulni.
A népi hagyományok közösségteremtő ereje Gellénházán - FCA-KP-1-2020/4-000014
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről