Rövidhírek
Segítség iskolakezdéshez!
2019. augusztus 07. szerda, 16:43
Közlemény
Címkék:
A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete, tagjai és azok hozzátartozói, valamint a fogyatékossággal élő és/vagy gyermeküket egyedül nevelő szülők számára nyújt segítséget az őszi tanévkezdéshez.
A Családsegítő Központ és az Önkormányzati szervezetek által küldött rászorulók ezer pár gyermek és kamasz cipőkből, szandálokból, valamint az iskolakezdéshez szükséges tanszerek közül válogathatnak.
Dudás Gyula a Mozgássérültek Zala Megyei Egyesületének elnökének közleményéből kiderül, hogy az akció augusztus 5-től a készlet erejéig tart, melynek a volt Pais-iskola (Zalaegerszeg, Madách út 14-16.) étterme ad helyet, hétköznapokon 9-14 óra között.
Várják a felajánlásokat, lehetőségeikhez mérten, minden jószándékú adományozó részéről.
Az Adományraktárban (Zalaegerszeg, Madách út 14-16.) és az Adományközpontban (Zalaegerszeg Balatoni u. 3. ) hétköznapokon 9-14 óra között adhatják le adományaikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről