Rövidhírek
Parkőrök óvják a Vizslaparkot
Elmondta, a lakosság is folyamatosan érdeklődik a projekt helyzetéről, melynek megvalósításához a Top programban rendelkezésre áll ez az összeg. A város finanszírozásában a közmű-, magasépítészeti és parktervezési munkák elkészültek, a „kisvizslai” játszótér mellett megépítendő pavilon – amelyben pelenkázó és mosdó létesül a családok számára –, tervezése még folyik. Ez június végére készül el, melyet követően indulhat a közbeszerzési eljárás a kiviteli szerződések megkötése érdekében.
Bali Zoltán (balról) képviselő Szindekovics Ferenc és Kulcsár László parkőrökkel
Beszélt arról, hogy a parkfelújítást az elültetendő növényektől függően ősszel illetve a tavasszal kezdik el. A park nagyobb részében új sétányt, kutyafuttatót, egy 400 méter hosszúságú futókört alakítanak ki, új padokat, szemétgyűjtőket helyeznek ki a parkosítás és a virágosítás mellett. A kis Vizslában lévő játszóteret kibővítik, a belváros legnagyobb játszótereként méltó párja lesz a kertvárosinak. Mint fogalmazott, e nagy értékű felújítás megóvása és fenntartása érdekében az önkormányzat május elsejétől két parkőrt állít munkába, akik a VG Kft. munkatársaiként vigyáznak majd a rendre hét végén is, és akikhez a lakosság bizalommal fordulhat bármely probléma esetében. Számukra a pavilon mellett egy őrszobát is kialakítanak ki a szükséges parkgondozási eszközökkel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan