Rövidhírek
Parkoló-rekonstrukció
Megtudtuk, hogy a rekonstrukció a járda felújítására is kiterjed. A gyalogjárda a Rózsa utca első társasházától startolva kap hamarosan új burkolatot. Az önkormányzat összefogott az ipartestülettel és mintegy 9 millió forintból nemsokára készre szeretnénk jelenteni a beruházást. A talajelőkészítési, csapadékvíz-elvezetéssel összefüggő munkálatok sokak megelégedésére már szeptember elején elkezdődtek. Ezek után a jelenlegi murvás, kiskavicsos parkoló teljesen megújul. Keszthely képviselőtestülete az idei költségvetésében hétmillió forintot különített el a beruházásra, amelyet az Ipartestület még kétmillióval egészített ki. A lakókon és az itt lévő üzletek tulajdonosain és bérlőin kívül jól járnak majd mindazok, akik itt akad intézni - vásárolni valójuk.
Az összességében több mint 600 négyzetmétert érintő felújítás során a parkoló 165 négyzetméteres területét fedik térkővel, hozzávetőleg 450 négyzetéter pedig aszfalt burkolatot kap. Ennek köszönhetően egy nagyjából 17 férőhelyes, komfortos, kulturált parkoló áll majd az itt lakók és az ide érkezők rendelkezésére. A munkálatokkal érintett területrészen működik: férfi és női fodrász, tattoo stúdió, virágbolt, állatpatika, divatbutik, söröző, trafik, retro tv-szerviz, kutyakozmetika, állatpatika, ruhaszerviz, vagyonvédelmi és biztonságtechnikai szaküzlet is. Csakhamar az ő kuncsaftjaik, vevőik is kényelmesebb környezetben, nagyobb biztonságban tudhatják magukat és autóikat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan