Rövidhírek
Ovifoci-pályákat adtak át
A két pályát a Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja által létrehozott Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány támogatásával létesítették. Ez összesen 14 millió forintos beruházást jelentett, melyből 6,6 millió forintos önrészt vállalt az önkormányzat, mondta el Balaicz Zoltán polgármester a Csillagközi Óvodában. Az első két pályát még 2013-ban adták át, az egyiket a Kis utcai, míg a másikat az Űrhajós úti óvodában, melyek avatási ünnepségén még Buzánszky Jenő is részt vehetett.
Kiemelte, hogy az ovi-foci alapítvánnyal korrekt kapcsolatot alakítottak ki. Bízik a következő pályázat sikerében, hogy a Radnóti úti Székhelyóvodában és a Napsugár úti Tagóvodában is megépülhessenek a focipályák. Mint mondta, a nemzet sportvárosaként nagyon fontosnak tartják, hogy biztosítsák az ifjabb generáció számára az egészséges életmód, valamint a sportolás feltételeit.
Dr. Molnár Andrea, az alapítvány elnöke elmondta, hogy az öt év alatt 204 pályát építettek meg az országban, melyek között a most átadott két zalaegerszegi a 173. és 174. sorban. A programban ez idáig 30 ezer óvodás gyermeket érintett. A hatszor 12 méteresek pályák a foci mellett más labdajátékok alapjainak (kosárlabda, kézilabda, tenisz, tollaslabda) elsajátítására, megkedvelésére hivatottak. A két zalaegerszegi óvoda sporteszközökkel is gazdagodott, az óvónők pedig továbbképzésen vettek részt.
A csillagközi átadón a ZTE női kosárlabdaklub sportolói buzdították játékra a gyerekeket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről