Rövidhírek
MSZP: Az Európa napot ünnepelték
Az EU nem hibátlan, de nem is ellenség
Mint mondta: a 2. világháborút követően, 1950. május 9-én tette közzé nyilatkozatát Robert Schuman francia külügyminiszter, melyben egy olyan politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel, ami a kontinensen belül lehetetlenné tenne egy újabb háborút. Ez a folyamat indította el az Európai Unió létrejöttét. Május 9-e pedig azóta is az európai egység és a béke ünnepe, bár Magyarországon kevéssé hangsúlyos e jeles dátum – tette hozzá.
Az elnök szerint az Európai Unió ma is a szabadság, a demokrácia, a határok nélküliség és a nemzetek közötti együttműködés szimbóluma. Persze az unió nem hibátlan; néha túl bürokratikus, néha pedig lassú, de semmiképpen sem szabad ellenségként tekinteni rá. Major Gábor úgy látja, hogy az uniós források nélkül nem lehetett volna milliárdos fejlesztéseket megvalósítani szerte az országban, így Magyarország és Zalaegerszeg is egyértelműen nyert a 2004-es csatlakozással. Ugyanakkor a források felhasználása az utóbbi években nem mindig a köz érdekét szolgálta.
A sajtótájékoztatón elhangzott: az EU-n kívül nincs más közösség ami ilyen erős gazdasági és biztonsági védőhálót nyújtana hazánknak. Annak idején az MSZP vezette be az országot az unióba, és a szocialisták lesznek azok, akik a végsőkig bent is szeretnék tartani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan