Rövidhírek
MSZP: Aláírásgyűjtés a közös indulásért
Beszéljünk komolyan
A Dísz téren tartott sajtótájékoztatóján elmondta: párbeszédet kezdeményeztek az utca emberével Beszéljünk komolyan címmel. A Fidesz jelenleg egy morális és erkölcsi válságban van, ebből próbál „kimászni”, de nem fog sikerülni, ha nem valós válaszokat ad, valós kérdésekre. Pintér Sándor belügyminiszter sem ad választ arra, mit terveznek a gyermekvédelmi rendszerrel. Azt sem lehet tudni, miért rúgták ki tavaly nyáron a gyermekjogi képviselők egyharmadát – fogalmazott.
Forrás: Facebook/Komjáthi Imre
Az MSZP arra keresi a választ, hogy mi foglalkoztatja az embereket. Szeretnék megtudni, mit gondolnak hazánkról és Európa jövőjéről. Közös indulást, közös összefogást szorgalmaznak az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon is. Erre van társadalmi igény.
Elmondta még, a nemzeti konzultáció kitöltetlen íveiből több mint százezret adtak le az aHangnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan