Rövidhírek
Megújult a Bíró Márton utca – Béke-ligeti utca csomópont
Külön forgalmi sávok létesültek a vasúti átkelőnél
Balaicz Zoltán polgármester és Gecse Péter alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője a helyszíni sajtótájékoztatón többek között arról beszélt, hogy a fejlesztés a Kosztolányi utca kétirányúsításához kapcsolódik, annak egy kiegészítő eleme.
A polgármester elmondta: az átépítéssel az volt a céljuk, hogy a keleti városrész elérhetősége javuljon, a kereszteződés pedig biztonságossá váljon. Ennek érdekében szétválasztották a közlekedési irányokat, kiszélesítették az útpályát, az egyes irányoknak pedig külön forgalmi sávokat alakítottak ki. Növelve mindezzel a csomópont áteresztőképességét.
Hozzátette: a fejlesztés részeként új járda épült a Béke ligeti iskola és a Bíró Márton utca közötti szakaszon, a Bíró Márton utca keleti oldalán pedig 60 méter hosszan megújult a járdaburkolat. A csomópontban a forgalmi rend nem változik, az elsőbbségi viszonyok megmaradnak. A főirány továbbra is a Wlassics- és a Béke-ligeti utca, a Bíró Márton utcáról érkezőket pedig stoptábla fogadja.
Gecse Péter kiemelte: már évek óta napirenden volt a Bíró Márton utcai csomópont átépítése, hiszen nap, mint nap nagy forgalmat bonyolít le a kereszteződés. Remélik, hogy a fejlesztéssel javul a közlekedésbiztonság ezen a szakaszon. Örül, hogy a Kosztolányi utcai beruházás lehetőséget adott a csomópont modernizálására.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan