Rövidhírek
Megszerezte első győzelmét a ZTE
OTP Bank Liga, 2. forduló: ZTE FC-MTK Budapest 2-1 (2-1)
A távirati iroda beszámolója szerint eseménydús első néhány percet láthatott a közönség. A hazaiak hamar megszerezték a vezetést, de egy perccel később 11-est harcolt ki az MTK, mert Szafronov a büntetőterületen belül felrúgta Katát. A labda mögé Antonov állt oda, de csúnyán fölé rúgta. A folytatásban a vendégek birtokolták többet a labdát, veszélyesebbek is voltak ellenfelüknél, a ZTE leginkább távoli lövésekkel próbálkozott, ám nem igazán tette próbára Demjént. A vendégtámadások hamarosan góllá értek, majd az első játékrész hajrájában részben sérülés, részben taktikai ok miatt kettőt is cserélt Boér Gábor, a házigazdák vezetőedzője. Mintegy keretbe foglalva a félidőt, a szünet előtt ismét előnybe kerültek a zalaiak: egy beadás után Hej kezére pattant a labda, Csonka játékvezető pedig a videobíró segítségével büntetőt ítélt, amelyet Tajti értékesített magabiztosan.
A fordulás után is mezőnyfölényben játszottak a fővárosiak, a hazaiak játékát sok eladott labda jellemezte. A 63. percben közel volt az egyenlítéshez az MTK, a frissen beállt Zsóri fejesénél azonban kisegítette Gyurjánt a kapufa. Néhány perc múlva aztán a zalaegerszegi kapust le kellett cserélni, mert Zsóri - teljesen feleslegesen - kézzel az arcába csapott, amiért sárga lapot kapott. A hajrában többnyire a házigazdák térfelén folyt a játék, de az MTK nem tudott élni a helyzeteivel, a Zalaegerszeg viszont szórványos kontráiból veszélyeztetett, egy szabadrúgás után kapufát is rúgott. A ZTE-nek végül sikerült kivédekeznie a kilencperces ráadást is, így otthon tartotta a három pontot.
A ZTE-nek ez volt a negyedik tétmeccse és az első sikere az idényben - az első bajnokiját és a két Konferencia-liga-selejtezőjét elvesztette. Az újonc MTK egyelőre nyeretlen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről