Rövidhírek
Megoldáskeresés a munkaerőhiányra
A meghívott vállalkozásvezetők körében tartott fórumon Balaicz Zoltán polgármester ismertette a város munkaerő-piaci helyzetét. 2014 végén még 4,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami 2016-ban decemberére az álláskeresők számának ezeregyszázra való csökkenésével 2,7 százalékra mérséklődött. Ebben az időszakban jelentős beruházásokat hajtottak végre a vállalatok, melynek következtében háromezernél több munkahely létesült a megyeszékhelyen. 2017-ben további bővítés várható, ami 1200 új munkahelyet jelent. A polgármester hozzáfűzte azt is, hogy a javuló tendenciák egyben komoly munkaerőhiányt is mutatnak, melyen az önkormányzat ezzel a projekttel is segíteni kíván.
Projektfórum a foglalkoztatás bővítéséről
A hároméves időtartamú programról – melybe összesen 650 tartósan munkanélkülit vonnak be – Hart Viktória, a Zalaegerszegi Járási Hivatal foglalkoztatási osztályvezetője tájékoztatta a jelenlévőket részletesebben. Az érintettek közel felét álláshoz is juttatnák, oly módon, hogy kétharmaduk a féléves támogatott időszak után is foglalkoztatásban marad, emellett a projektben megszólítottak egyharmada pedig képzésben venne részt.
A célcsoport nagy többsége szakképzettséget nem igénylő munkakörökben szeretne elhelyezkedni, ami iskolai végzettségüket is tükrözi. Megjegyezte, annak ellenére, hogy az álláskeresők többsége szakképzetlen, a legnagyobb munkaerőhiány mégis a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben jelentkezik.
A másik nagy csoportot pedig azok képviselik, akik a kereskedelemben kívánnak dolgozni. Az álláskeresők és a munkaadók igényei gyakran azért nem összeegyeztethetőek, mert nagyon sok a kiskorú gyermeket nevelő nő, valamint a vidéki, akik számára nehézséget jelent a többműszakos munkarendhez illetve a bolt nyitva tartásához való alkalmazkodás. Mint mondta, a részmunkaidős vagy egyéb atipikus foglalkoztatási módok feltehetően javítanának ezen. Idén 73 fő képzésbe vonását, valamint 114 fő foglalkozatási támogatásban részesítését tűzték ki célul. Kiemelte, a projekt csak a bevont résztvevők szoros együttműködésével valósítható meg eredményesen.
A városházán tartott foglalkozatási fórumon több cégvezető számolt be saját intézkedéseikről, amelyekkel igyekeznek megtartani és biztosítani a megfelelő végzettségű munkaerőt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről