Rövidhírek
Magyar Arany Érdemkereszt Kiss Gábornak
2024. március 14. csütörtök, 17:57
ZalaMédia
Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Kiss Gábor főkönyvtáros, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója.
Kiss Gábor 1982 óta dolgozik a megyei könyvtárnál. 1989-ig a helytörténeti gyűjtemény munkatársa volt, 1989-92 között a könyvtár felnőtt olvasószolgálatát vezette, 1992-ben pedig az intézmény igazgatója lett, egészen a tavalyi évig.
Forrás: Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
Munkatársaival sokat tett a könyvtár és a könyvtári szolgáltatások modernizálása érdekében. A könyvtárosi és vezetői munka mellett folyamatosan kutatott és publikált is, teszi ezt még ma is. Főleg könyvtárszakmai és történettudományi írásai jelentek meg. Rendszeres szervezője, résztvevője konferenciáknak, kötetbemutatóknak.
Március 15-e előestéjén példaértékű munkájáért, a kultúra területén végzett kiemelkedő szakmai teljesítményéért vehette át a díjat Budapesten.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan