Rövidhírek
LMP: valódi megoldásokat!
A kormány ezzel szemben nem csinál mást, mint a menekültek ellen kampányol, ahelyett hogy az országot és a társadalmat érintő komoly problémákról és azok orvoslásáról beszélne. A politikus ez utóbbiak közül kiemelte a korrupciót. Az LMP szerint nem elég azt mondani, hogy kormányváltás esetén elszámoltatás lesz, hanem célirányos törvényekkel kell megállítani az állami lopássorozatot.
Paksi bővítés helyett megújuló energiát
Hadházy Ákos szólt a paksi bővítés gazdaságot és környezet érintő veszélyeiről, valamint a hazai munkahelyteremtés nehézségeiről. Mint mondta: nem az a cél, hogy mindenkinek legyen valamilyen munkája, hanem, az hogy jó és megélhetést biztosító munkája legyen mindenkinek! A párt úgy látja, hogy nincs igaza a kormánypártnak, amikor azzal kampányolnak, hogy a paksi bővítés több ezer embernek biztosít majd munkát. A 4000 milliárdos beruházással megvalósuló fejlesztés ugyanis maximum az építkezés idejére tud munkalehetőséget biztosítani.
Márpedig hosszú távú megoldásokra lenne szükség. Ebből az összegből azonban egy teljesen új iparágat is fel lehetne virágoztatni, ami százezer embernek is munkát biztosíthatna. Ez pedig nem más, mint a megújuló energiákra alapozott iparág. Mindez ráadásul 40-50 százalékkal csökkentené az ország energiaigényét, egyúttal tartós munkahelyeket teremtene.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan