Rövidhírek
LMP: újjászervezni a közösségi közlekedést
A részletekről a párt országjáró körútja keretében Demeter Márta és Keresztes László Lóránt társelnökök, valamint Hohn Krisztina országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót Zalaegerszegen. Keresztes László Lóránt kiemelten beszélt a közösségi közlekedés problémáiról. Mint fogalmazott: az autóbusztársaság járműparkja nagyon leromlott állapotú, emellett az egész közösségi közlekedésre ráférne az átszervezés. Mindeközben a kormány piacnyitásban gondolkodik, de erre nincsenek felkészülve a magyar vállalatok; a hazai szereplők nem tudnak majd ezeken a tendereken sikeresen szerepelni.
A párt szerint a magántőke helyett fontosabb lenne országos szinten újraszervezni mind a helyi, mind a helyközi közlekedést. Többek között közlekedési szövetségek létrehozásával; kiemelt szerepet adva az önkormányzatoknak. Utóbbiak ugyanis nem kapnak kellő állami támogatást a helyi közlekedési feladatok kötelező ellátására. Ezenkívül országos integrált ütemes menetrendre és egységes tarifarendszerre lenne szükség – fogalmazott a társelnök.
Demeter Márta hozzátette: a közlekedési vállalatoknál is óriási probléma a munkaerőhiány. Az alacsonyan tartott bérek miatt sokan váltak pályaelhagyóvá, vagy költöztek külföldre. Az LMP szerint a május 26-i EP választás egyik tétje az is, hogy lesznek-e Magyarországon európai bérek. A párt arra törekszik az Európai Parlamentbe jutása után, hogy közelítse a hazai minimálbéreket az EU-s szinthez.
A sajtótájékoztatón az ország úthálózatának problémái is szóba kerültek. Hohn Krisztina, mint volt kistelepülési polgármester a zsákfalvak egyre nehezedő mindennapjaira hívta fel a figyelmet. A közlekedés szervezetlensége miatt már buszok is alig járnak be egy-egy településre, a rossz utak miatt pedig sok helyen akadozik a szemétszállítás is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről