Rövidhírek
LMP: Paksy Zoltán az előválasztáson
Mint elmondta, az ellenzéki előválasztásra szeptember, október hónapokban kerül sor, ennek eredményeképpen születik döntés arról, hogy ki lesz az a személy, aki Zala megye 1-es választókerületében, mint az ellenzék közös jelöltje felveszi a versenyt a Fidesz jelöltjével szemben. Az LMP dr. Paksy Zoltánt, a levéltár tudományos munkatársát, történészt, bölcsészdoktort jelöli, akinek van tapasztalata és ismertsége a térségben. 2014-2018 között önkormányzati képviselőként dolgozott. 2009-ben alapító tagja lett az LMP megyei szervezetének, amelynek azóta is tagja. Schmuck Erzsébet szerint jelöltjük alkalmas arra, hogy az előválasztáson sikeres legyen.
Paksy Zoltán hangsúlyozta: tíz éve foglalkozik politikával, résztvevője a helyi közéletnek és azért dolgozik, hogy a jelenlegi hatalmat leváltsák. Szerinte a kormány „a nyugati multik összeszerelő üzemeként működteti az országot, nincs szükségük kreatív, gondolkodó emberekre, a propagandájuk pedig ötven százalékban az ellenzék mocskolása, a másik ötven százalékban pedig a félelemkeltés”. Ezeken kell változtatni, tiszta, átlátható, az emberekkel igazán foglalkozó közélettel. Ezért a célért fogadta el az előválasztáson való részvételt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről