Rövidhírek
Lakóinak is tetszik
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a TOP-program felhasználásában előnyt élvezett az egészségügyi, a szociális és idősügyi intézmények felújítása, melyre összesen 430 millió forintot költöttek. Ebből valósult meg a Nyugdíjas Otthonház valamint a belvárosi, a landorhegyi, valamint az andráshidai idősek klubjának rekonstrukciója, mely utóbbira bruttó 31,6 millió forintot fordítottak. Mint fogalmazott, a landorhegyi Idősek Gondozóházában még zajlanak a munkálatok. Ha itt és a Petőfi utcai védőnői szolgálat felújításával végeznek, akkor Zalaegerszeg önkormányzata az országban elsőként fejezi be a TOP-program ezen ágazatokat érintő beruházásait.
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos azt mondta, meg kell becsülni azokat, akik szép kort megéltek, és sokat tettek azért, hogy a fiatalabbak számára jobb körülmények álljanak rendelkezésre. Fontosnak tartja, hogy az idősek is tartozhassanak egy közösséghez, ahol jól érzik magukat, és amelynek feltételeit éppen az ilyen klubok teremtik meg.
Sümegi László, a városrész önkormányzati képviselője köszönetét fejezte ki az Andráshidán megvalósult fejlesztésekért, amelyek egyaránt érintették az oktatási, az egészségügyi és a szociális területet. Mint mondta, bízik a folytatásban, hogy idén az Andráshidai utca rekonstrukciója, valamint ezen és a Gazdaság utca közötti átkötő út építése is megvalósulhat.
Az átadáson részt vett Radics Andrea, a Zalaegerszegi Gondozási Központ vezetője, valamint Devecser Bernadett, a nappali ellátás vezetője. Mindketten kifejezték örömüket, hogy az épület nemcsak megújult, de funkcionálisan is jobban használhatóvá vált a belső átalakítások révén.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről