Rövidhírek
Kultúrházak éjjel-nappal - Programok Zala megyében
A zalaegerszegi rendezvénysorozat Almássy Krisztián fiatal képzőművész kiállításának megnyitójával és színházi esttel kezdődik el pénteken az Apáczai Művelődési Központban. Szombaton a Kultúr-zsúr elnevezésű program keretében farsangi játszóházba, a művészeti- és sportcsoportok bemutatkozására várják a közönséget. A nap kiemelt programja lesz az "épülettájfutás", a kalandos versenyfeladatok lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók bejárhassák és megismerhessék a művelődési ház szinte minden zugát. A nap a Zalai Táncegyüttes és a Jobbágytelki Hagyományőrző Tánccsoport műsorával és táncházzal zárul - mondta el Dala Hajnalka, közművelődési csoportvezető az MTI-nek.
Vasárnap a Kézművesek Házában nyitott galériák műhelynapjára, kézműves foglalkozásokra, fánksütésre várják a látogatókat. Vikár Csaba busó nagykövet vetített képes előadásában bemutatja a mohácsi busójárás történetét. A vendégek eredeti busójelmezt ölthetnek magukra, a telet pedig tradicionális tűzgyújtással, kiszebáb égetéssel búcsúztatják.
A Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű rendezvénysorozathoz számos zalai település csatlakozott: Vonyarcvashegyen pénteken zenetörténeti előadással, élőzenei bemutatóval, táncházzal kezdődik, majd szombaton fánksütéssel és a Balaton Art Alkotóközösség nyílt napjával folytatódik program. Vasárnap a 25. Vonyarcvashegyi Nemzetközi Művésztelep munkáiból nyílik kiállítás és a Fidelis Brass fúvósegyüttes ad koncertet.
Gyenesdiáson pénteken tavaszköszöntő népzenei előadást tartanak és Hagyomány a divatban címmel megnyitják Rezesné Czinderi Andrea és Rezes Gábor népi iparművész viselet-kiállítását. Február 11-én a Tükrös zenekar ad műsort Táncház a javából címmel.
Keszthelyen pénteken Raffay Ernő történész tart ismeretterjesztő előadást Észak-Erdély visszatérése - a 2. bécsi döntés címmel a Balaton Színházban. A Goldmark Károly Művelődési Központban szombaton Csángó táncházzal ünneplik a farsangot.
Zalaszentgróton a városi fúvószenekar ad újévi hangversenyt február 11-én, Balatongyörökön családi farsangra, míg Zalalövőn farsangolóra és jelmezversenyre várják a város lakosságát. Murakeresztúron böllérfesztivált rendeznek, Reszneken szalmabábu-égetéssel, jelmezes felvonulással tartanak téltemető farsangi mulatságot február 11-én.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről