Rövidhírek
Közvetlen segítség a földrengés miatt bajba jutottaknak
„Humanitárius szervezetként kötelességünk katasztrófahelyzetekben helyt állni és segíteni minden rendelkezésünkre álló eszközzel” – hangsúlyozza Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. – „Kapcsolatban vagyunk a Török Vörösfélhold és Szíriai Arab Vörösfélhold szervezetekkel, és az általuk megfogalmazott igényekre vonatkozóan indítunk gyűjtést. Amíg nem kapunk konkrét jelzést, addig pénzadományok fogadásával segítjük a mentést és a későbbi helyreállítást. Ehhez külön bankszámlaszámot tettünk elérhetővé.”
Az adománygyűjtés mellett a Magyar Vöröskereszt önkénteseiből álló H-HERO egészségügyi alakulat készenlétben várja, hogy szükség esetén csatlakozzon a mentést követő egészségügyi feladatok ellátására. Az egészségügyi egység 2016-os megalakulása óta számos esetben nyújtott segítséget itthon és külföldön egyaránt, mind természeti katasztrófákat követően, mind pedig humanitárius krízis során. Az orvosokból, ápolókból, továbbá más egészségügyi és logisztikai szakemberekből álló egység önkéntes tagjai legutóbb a magyar–ukrán határon teljesítettek szolgálatot, ahol a háború elől menekülő beteg, sérült emberek ellátása volt a feladatuk.
„Amint pontos információink vannak a földrengés áldozatainak szükségleteiről, haladéktalanul tájékoztatjuk önöket” – hívja fel a figyelmet Kardos István. – „A segíteni szándékozóktól azt kérjük, hogy pénzadomány formájában nyújtsanak támogatást.”
Közvetlen segítség a földrengés miatt bajba jutottaknak
Belföldi átutalás esetén:
Bankszámlaszám: 10405004-00026548-00000009
Közlemény: török-szír földrengés
Külföldről történő átutalásnál:
IBAN szám: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009
Swift kód: OKHBHUHB
Bank neve: K&H Bank Zrt.
Bank címe: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
Közlemény: török-szír földrengés
A Török Vörösfélhold és a Szíriai Arab Vörösfélhold nevében is köszönjük a felajánlásokat!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről