Rövidhírek
Könnyedén nyertek a hazaiak
ZTE: Szappanos - Angyal (Szatmári 76. p.),Forgács, Króner, Bedi - Paudits, Végh (Kretz 66. p.), Polényi, Oláh (Kovács G. 83p.), Nagy T. Bobál. Vezetőedző: Csató Sándor.
A feljutásra pályázó hazaiak otthonában meglepetésre a ZTE irányított az első harminc percben. A vendégeknek helyzetük is akadt, amely- mint oly sokszor - most is kimaradt. A büntetés több mint 30 perc után jött el. A hazaiak első valamire való helyzetét Rajczi értékesítette. Rövid időn belül Paudits egyenlíthetett volna, de elhibázta lehetőségét. Szünet után rákapcsolták a házigazdák, az első két lehetőségük kimaradt, a harmadik már nem. Az újabb találattal végleg eldőlt a találkozó sorsa, a ZTE addig sem acélos játéka tovább romlott. A hazaiak a hajrában szerzett újabb találattal fölényessé tették győzelmüket.
A ZTE FC megérdemelt vereséget szenvedett és már a 12. helyen tanyázik a tabellán. Ha a csapat így folytatja, lassan hátra felé is kell tekintgetni a tabellán.
Értékelés:
Csató Sándor, a ZTE vezetőedzője: - A mérkőzés elején jól játszottunk, szervezetten védekeztünk és a kontraakcióink veszélyesek voltak. Az első hazaiak első akciója gólt ért, s a második félidőben szétesett a játékunk.
Paudits Patrik, a ZTE játékosa: - Az első 30 percben jól játszottunk. Az első hazai gól után viszont könnyedén nyert a Kisvárda.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Első idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárok top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan