Rövidhírek
Költségvetésről és egyéb döntésekről a Fidesz sajtótájékoztatóján
2,3 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizet Zalaegerszeg
Dr. Káldi Dávid elmondta: a közgyűlés kiemelt céljának tekinti a gazdálkodás stabilitását, kiszámíthatóságát, a város gyarapodását. A költségvetés főösszegét 42,5 milliárd forintban határozták meg, a bevételi források közül az iparűzési adó 7,63 milliárd, az építmény-és kommunális adó 1,6 milliárd, az idegenforgalmi adó 40 millió, a működési támogatás pedig 8,1 milliárd forint. A kiadásoknál jelentős tétel a közétkeztetés finanszírozása, ez 790 millió forintot jelent. A közösségi közlekedés finanszírozása pedig mintegy 750 millió forintot. A több mint ezer önkormányzati dolgozót felölelő intézményrendszer személyi juttatása 7,5 milliárd forintot tesz ki. Ahogy javul a város adóerőképessége, úgy emelkedik a szolidaritási hozzájárulási kötelezettség. 2025-ben 2,3 milliárd forintot kell befizetnie az önkormányzatnak. Káldi Dávid szerint a hozzájárulási elv jó, de „finomhangolásra” szorul. Elhangzott, a szociális és egészségügyi kiadások nőnek az idei évben.
Németh Gábor a településrészi önkormányzatok létrehozásáról szólt. A testület 21 ilyen szervezet létrehozását tervezi, ebből négy már megalakult: a ságodi, és pózvai, valamint Hatháza és Kaszaháza településrészi önkormányzata kezdheti meg a munkát. A képviselő szólt a közbiztonsági kamerarendszer bővítéséről is, a jelenlegi 42 darab után 15 millió forint értékben újabb 14 helyszínen kerül sor kamerák kiépítésére.
Szilasi Gábor arról számolt be, hogy az önkormányzat soron kívüli, egyedi támogatási kérelmet nyújtott be a „Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványhoz” a zalaegerszegi ebrendészeti telep infrastrukturális fejlesztésére. A célok között szerepel 2 darab új kennel, 13 darab új rágásbiztos, szigetelt kutyaház beszerzése, a meglévő 6 kennel palatetőjének fémlemezre cserélése és egyéb felújítások. Az alapítvány a fenti célokra mintegy 10 millió forintot biztosított. A képviselő az Egészséges Zalaegerszeg Program elindításártól is beszélt, megemlítve a főbb célkitűzéseket, majd a környezetvédelmi alap felhasználásról szólva elmondta, idén 8,5 millió forintot fordítanak zöldfelület rendezésre, faápolási munkálatokra, zaj-és rezgésvédelemre, környezeti nevelésre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről